Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)
Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (I.) 1
28 SZINNYEI JÓZSEF. konybéli ítéletlevelében), 1086/XIIL sz. (Mr 125; Nyr. XXXII. 412); Rodoan 1211 (NyK. XXXIV. 412); Rodoan, Roduan 1252, Rodvan 1260, Radowan 1267, Rodouan 1268, Roduan 1300, Radwan 1341 (Cs. III. 511, 556) | Salamon, vö. cseh Sülömön, lat. Salomon: Salomoni rex (Salamon király pénzein), Salomon 1141 — 61, Solomun 1186 (Ma. 204) | sarló (és szárm.) < tör. *a-hangzós alakból (G. 114, 140): Sorlous 1109, Sorlow 1295, Kyussarlou 1347, Sarlou 1353, Sarlow 1355 j Szála < ném. Sala: Zala 1141 — 61, Sala 1166, Zola (III. Béla kora) (MELICH: NyK. XXXV. 123; M2. 149) | tanú < tör. *tanur (G. 140): tartóságában GyulGl. | tar < tör. *tar (G. 140): Thorku, Thorkueley 1315, Tharkw 1347 | tarló < tör. *tarlay (G. 127, 140): Beseneuthorlou 1234, Yrm&ndtorloa 1233/1345, Kendertorlou 1294,1367, NadtarZa 1381, TaWowfalua 1385. Ezek közt vannak régibb és vannak újabb átvételek. A régibbekről egész határozottsággal s a fönnebbiek (9—16. 1) szerint az újabbakról is legalább nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy illab. d-val kerültek át a magyar nyelvbe. Mai d hangjuk ennek az illab. d-nak az utódja. Az a kérdés mármost, hogy közvetlen utódja-e. Az egykori illab. d és a mai a közé eső időnek egy részében o betűvel találjuk a hangot jelölve. Ha ezt a betűt az o hang jelének veszszük, akkor vagy á>o>á, vagy d>d>o>d hangfejlődést kell föltennünk. Egyik sem valószínű, mégpedig azért nem, mert a fönnebb (9—15. 1.) idézett illab. a-hangzós szavak története azt mutatja, hogy ennek a hangnak közvetlen utódja nem az o, hanem az d hang volt, és ez a hang élt tovább és él mind e mai napig. Hozzátehetem még azt is, hogy a mely esetekben (későbbi időben) a > o hangváltozás történt, azokban ez az o meg is maradt és nem változott vissza á-vá (vö. pogány, Magdolna, Borbála, Ágota, Pongrácz, rovás, portéka, orgona, Olt stb.*) Ennélfogva az átadó nyelv illab. d hangjával szemben álló o betűt az á hang jelének kell tartanunk. Nem mondom, hogy okvetlenül egytől-egyig valamennyi példában; mert elvégre nem lehetetlen, hogy a hangfejlődés egyes esetekben itt-ott már az Árpádok korában tovább haladt, vagyis az á-ból o lett, és ezt jelölheti az o betű. Megengedem, hogy igaza lehet *) A későbbi korban történt a > o liangfejlődésre nézve 1. NyK. XXXV. 126 (MELICH).
