Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (I.) 1

A MAGYAR MAGÁNHANGZÓK TÖRTÉNETÉHEZ. ^5 rag mélyhangú párjának -vol és -noc írása, s a ragok és a képzők magánhangzóinak ismeretes szabályos megfeleléséből azt következtettem, hogy a -vol és a -noc ragot így kell olvasnunk: -vál és -nák, tehát ezek kétségtelen bizonyságai annak, hogy az o betűt az a hang jelölésére is használták (Nyr. XXIV. 196—197)*) Akkori következtetésem helyességéről most is teljesen meg vagyok győződve. A magánhangzó-illeszkedésben mindenütt, a hol megvan, szabályosságot látunk. Az illeszkedő hang helyébe mindig a megfelelő (t. i. a függőleges nyelvállás, az ajakállás és az időmérték tekintetében megfelelő) hang lép, ha megvan; ha pedig nincsen meg, akkor a hozzája legközelebb álló. Ez a lényegéhez tartozik az illeszkedésnek. A -vei és a -nek rag magánhangzója nyilt e; nyíltnak van jelölve a Bécsi- és a Müncheni-kódexben is, és hogy annakelőtte valamikor zárt e lett volna, annak a föltevésére éppenséggel semmi ok sincsen. A -vel-t már az Árpádok korában illeszkedve találjuk (halalaal HB.), a -nek-et a XIV. század elején (GyulGL, 1. fönt), tehát ezt is abban a korban, mikor a nyilt ^-nek pontos megfelelője, az illab. á valószínűleg még sokkal általánosabban megvolt, mint mai napság. E szerint első illeszkedett alakjuk nyilván -vál és •nák volt, s ebből lett a későbbi -vál és -nák. Talán nem csalódom, ha a KT. -vol ~ -val és -noc ~ -nac írásában ennek az átmenetnek a nyomait látom. Az a-betűs alakok a régibbek, az o-betűsek az újabbak; minthogy pedig a -vol és a -noc minden bizonynyal -vál- és -nák-n&k hangzott, a -val-í és a -nac-ot valószínűleg -vál- és -waTc-nak ejtették. (Természetesen korántsem *) Értekezésem fölolvasása után SIMONYI közölte velem, hogy a NyK.-nek már kinyomtatott és legközelebb megjelenendő füzetében a KT. -vol és -noc írása alapján ő is azt a nézetét fejezi ki, hogy az Árpádok korában az o betűvel a hangot is jelöltek (1. Nyr. XXIV. 196, jegyzet). A NyK. XXV. k. 48. lapján azt mondja: «A -nek és -vei ragok mélyhangú párja itt -noc és -vol. Vájjon lehet-e ezeket o val olvasni"? akkor a magash. alakokat így kellene képzelni: -nek, -vei, holott tudjuk, hogy eredetileg így ejtették: nékem, vélem. Úgy látszik, a -noc és -vol írás -nak és -val ejtést jelölt, tehát az Árpádok korában az o betű nemcsak o, hanem a .hangot is jelölt, s ezen kétértelműség elhárítására alkalmazták az a hangra az a betűt*.