Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Asbóth Oszkár: Szláv o> magyar a 381

394 ASBÓTH OSZKÁR. bői ismerjük a pokronta szót, mondja GOMBOCZ 'A régi magyar ételnevek eredetéről5

írt értekezésében, jelentése 'subcinerariunr, 'hamuban sült kenyér. Szláv eredetére (vö. cseh pokruta, lengyel pokreta c

fladen', 'kucheir) már Szamota rámutatott)) 1. MNyv. 1 : 161. Meglehetős bátorság kell ahhoz, hogy erre az egy adatra támaszkodva úgy tárgyaljuk a szót, mintha kétségtelenül ősrégi átvétel volna, pedig csak ha régi átvétel, szorul az első, itt szóban levő, o magyarázatra. De akkor sem látok semmi kényszerítő okot, hogy ezt az o-t okvetetlenül megőrzött régi o-nak tekintsük, megmagyarázhatnék elvégre a pokronta alakot a két egymásra következő hangzó kiegyenlítődése által *pakronta-\)ől, a mely egy biztosan föltehető szláv *pokrata-nak felelne meg. De minthogy a szó egészen magában áll és ételnevek könnyebben vándorolnak helyről-helyre, nem látok semmi akadályt, hogy a szót később lengyel forrásból származottnak tartsuk, hisz a most már szintén elavult lengyel pokreta szóból könnyen kimagyarázhatjuk a pokronta alakot, csak föl kell tennünk, hogy a várható (*pokrenta >) *pokranta második szótagjában álló útból a többször említett dissimilatio következtében á előtt (*pokrantát, *pokrantából stb.) o lett, — az első szótagban álló o ilyen föltevés mellett magyarázatra egyáltalában nem is szorul, pedig bennünket ezúttal éppen csak ez érdekel. Ha már azt a lehetőséget föl kellett vetnünk, hogy nem később átvett szó-e az annyira elszigetelt pokronta, önként e szempont alá kínálkoznak a Borcsa, kondér, muszka szavak. A Borcsa nevet H. én rám hivatkozva, a tót nyelvből magyarázza, de a tót beczézők, a melyek közé ez a Borcsa is tartozik és a melyekről a H.-tól idézett helyen említést teszek (1. Nytud. 1 :34.), aligha szivárogtak olyan régi időben a magyar nyelvbe, hogy az o még a-vá változhatott volna, nem kell tehát arra hivatkoznunk, hogy a Borcsa alak a Borcsát, Borcsának, Borcsátől-íéle ragozott alakokban á előtt keletkezett o-s kiejtésnek könnyen érthető továbbterjedése lehetne, csak csodálkozásomnak adhatok kifejezést, hogy H. annyira meg nem bízható elemeket is kevert bele abba a lajstromba, a melyből azután azt a számarányt kiolvasta, a mely következtetéseiben ós további fejtegetéseiben irányította. A kondér szót is nyugodtan aránylag újabb időben a horvát-