Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Asbóth Oszkár: Szláv o> magyar a 381

SZLÁV O > MAGYAB d. 391 esetekben az o megjelenését kizárólag a rákövetkező á hang hatásának tulajdonítja,. 123—125. 1. Éppen H. e fejtegetései értelmében a IV. fejezetben a fönt említett lajstromba fölvett bosnyák, pákoszt(os), oltár, zsoltár nem bizonyítanak semmit sem és H. módszertani hibát követett el, hogy ilyen adatokat egyáltalában bent hagyott abban a lajstromban, a melyből az esetek számarányára támaszkodva akarta megállapítani, hogy állandóan zárt szótagban álló szláv o megmaradt-e vagy a-vá változott. Az oltár, zsoltár szavak fölhasználása ^llen még más ok is szólhatott volna (vö. vala, való de volt, hal, halál de holtl), a bosnyák szó pedig kétségtelenül olyan korban került csak a nyelvünkbe, mikor az o > a változás már befejeződött, annak tehát itt már éppenséggel semmi keresni valója nincs. Ide sorolhatnók a köszméte szót is. Az ugyanis kétségtelen, hogy *koszmáta-ból lett és ennek az o-ja elvégre ugyanolyan megítélés alá eshetnék, mint az éppen említett esetekben, csak biztosak volnánk abban, hogy a magas hangsorba való átcsapás itt nem régibb az o > a-vá való változásnál; mert ha az utóbbi, valószínűbb esetet tesszük föl, azaz ha *koszmáta-bó\ már akkor lett köszméte, miisor régi o-ból még nem is fejlődött nyíltabb hang, mi köze a köszméte szónak az egész kérdéshez?! Az o—a-féle esetekhez mindjárt hozzákapcsolhatjuk a koczka és poloska szavakat is, hisz egyes ragozott alakjaikban (koczkát — koczkára—koczkák, poloskát—poloskák) a hangtani viszony szakasztott olyan. H. maga a III. fejezetben nyolcz eset-r ben magyarázza az ilyen helyzetben álló o-t régibb, föltehető a-ból, 1. 123. s k. 1., de a IV. fejezetben mélyen hallgat arról, hogy a koczka és poloska voltakép semmit sem bizonyítanak, a mi vagy nagy figyelmetlenség, vagy — pia fraus. Arról, hogy a koczka lehet esetleg későbbi átvétel, nem akarok ezúttal szólni. Különös módon magyarázza H. a pokrócz és póráz hosszú ó-ját. «A pokrócz és póráz hosszú ó-ja, mondja, természetesen csak a v elenyószésének következménye. Minthogy pedig legcsekélyebb okunk sincsen föltenni azt, hogy a v előtti magánhangzó még előbb a-vá vált volna, azt hiszem, nyugodtan elfogadhatjuk, hogy e két szónak mai alakja egyenesen eredetibb magyar *pokrovc, *povraz, vagyis zárt szótagban o-val való alakokra megy vissza», 129. 1. Hát én ezt a magyarázatot egyéne-