Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar -n személyrag 237

A magyar -n személyrag. A várjon, kérjen és a teszen, leszen, megyén, tón, ló'n-féle igealakok -n végzetének, valamint a fölszólító mód -j-jének az eredetéről igen érdekes és elmés föltevésekben bővelkedő ozikket írt SBTALA a M. Nyelvőr első emlékfüzetébe (XLI. 29—33). Minthogy t. barátomnak a magyarázatait nem tartom elfogadhatóknak, legyen szabad reájuk néhány megjegyzést tennem. SETALA fölfogása szerint a várjon, kérjen- féle alakokban nincsen egyéb, mint igető és személyrag: vár-jon, kér-jen; csakis a 3. személy alakjai (az egyes- és a 'többesszámi) eredetiek, a többi személy j-hangú alakja a 3. személy alakjából indult ki, tehát a fölszólító mód -j-je eredetileg nem módjel (vagy időjel) volt, hanem a 3. személy ragjának hangtestóhez tartozott. Ilyen alakulásra a mordvinban van példa; ott ugyanis az optativusnak pusztán igetőből és személyragból álló egyesszámi 3. személyű alakja alapján kifejlődött a teljes optativus, pl. vano-zo 'nézzen5

mellett létre jött a

vamozan "nézzek5

,

vanozat 'nézz5

*) alak. Eszem ágában sincs kétségbe vonni az ilyenszerű alakulás lehetőségót; hiszen magam is a 3. szem. alakból való kiindulással magyaráztam a -jaim, -jeim, -jaid, -jeid stb.-végű 1. és 2. szem. birt. alakokat (Nyr. XVII. 247). Hogy ilyen alakulás történhessék, ahhoz a kiindulópontul szolgáló alakon kívül természetesen olyan alakok is kellenek, a melyekből az újak formálódhatnak. A mi birtokos személyragozásunkban megvoltak az -im, -id stb.-végű alakok, és ezekből formálódtak azok, a me*•) Nem 'lássak, láss', a hogy S. özükében — nyilván a fordító hibájából — vannak értelmezve (vö. PAASONEN, Mordw. Chrest. 150; vanoms c

schauen, betrachten, besehen' stb.). Nyelvtudományi Közlemények. XLI. 16