Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

118 : L: HORGER ANTAL. • ,:^ Baagyar harigtörténeti kutatásokban „szétválasztani a hangsúlyos ég hangsúlytalan szótagok magánhangzóinak vizsgálatát csakis azért, mert W a germán és römáii nyelvészetben jó okoknál fogva szokásos? Én azt hiszem, hogy nem érdemes. t'fj.vi A szóvégi magánhangzóknak a többiektől való különválasztását a kutatás módszerében az imént már- helyeseltem. De ebben a tekintetben én még tovább is mennék egy jókora lépéssel. Azt hiszem u. i;, hogy nemcsak a szóvégi, hanem sok esetben a szó utolsó szotagjában álló magánhangzókat is ki kelL rekesztenünk a, vizsgálat anyagából, ha eredményre akarunk jutni. Még abban az esetben is, ha az egész szó csak egy szótagú. Söt nemcsak az utolsó szótag imagánhangzóját, hanem, hangzóvesztő tövek esetében még azon szótagét is, a mely a kieshető magánhangzó szótagját közvetetlenül megelőzi. Sőt még más szavakban is ki kell rekesztenünk a tárgyalásból minden szótagét, a mely az utóbbi századok folyamán bármilyen oknál fogva nyiltból zárttá, vagy zártból nyílttá változott. Mindezen szótagoknák mai hangállapotát t. i, teljesen alkalmatlannak tartom a hangtörvónyek megállapítására, sőt azt hiszem, hogy a magánhangzók történetére vonatkozó eddigi kutatások éppen azért voltak olyan eredménytelenek, mert a szavak utolsó, vagy hangzóvesztöt közvetetlenül megelőző, vagy a nyelvtörténet folyamári megváltozott minőségű szótagjainak tanulságai minduntalan ellentmondtat azoknak^ a tanulságoknak* a melyeket anem ilyen helyzetű szótagok magáhhárig^óinak hangfejlődéséből esetleg le lehetett volna vonni, s így mindig nehezítették, legtöbbször meg éppen lehetetlenné tették a hangtörvények megállapítását. Az ilyen természetű szótagok magánhangzóinak a vizsgálat anyagából való kirekesztésére vonatkozó óhajtásom első pillanatra bizonyára megütközést fog kelteni. Hogy azonban ezt az óhajtásomat kellően megokolhassam, előbb még a hangtörténeti kutatás módszerére vonatkozó egy más megjegyzésemet is előkeli terjesztenem. Azt, hogy sok mindenféle jelből arra a — nem mondhatom egyelőre meggyőződésnek, mondom hát úgy, hogy igen valószínű sejtelemre jutottam, hogy a magyar magánhangzók hangtörténetében nem az a fontos, hogy valamely hang hangsúlyos vagy hangsúlytalan szótagban állott-e, hanem igenis