Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - IX. 328
AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 339 bibliafordítók sem mondtak tudtommal ilyesmit: «Ha el nem menne, nem esett volna semmi baja». Azonban máskép áll a dolog a latinban. Valamint a fönnebb tárgyalt, nem nyomatékos modalitású functióban nemcsak a perfectum, hanem az imperfectum irreális alakja is állhat múlt főtörténésre vonatkoztatva, s általában múlt vonatkozásban : éppen úgy a conditionális értelmű be nem fejezett (imperfectum) subjunctivus is előfordul föltételes mellékmondatokban múlt vonatkozásba n. A latin amaret alak ilyenkor egyáltalában nem tekinthető a magyar szeretné alak párjának a feltételes meilékmondatos használatban. Mert, míg a magyar szeretné alak csak átképzeléssel állhatna (de nem szokásos), s mindig beleértendő a beszélőre nézve jelen időpont, addig a latin mellékmondatbeli amaret alak múlt vonatkozása határozottan jelölve van.157 ) Jelölve van pedig az alak irrealitásával, azaz avval, hogy múlt vonatkozásban nem állhat a reális modalitású amet alak, hanem csupán az irreális modalitású amaret, éppen úgy, mint akármiféle más (nem feltételes) mellékmondatban, pl. az előbb tárgyalt quum-os mondatokban. A functióbeli külömbség pedig az imperfectum és a perfectum múltra vonatkozó alakjaiban e szerint nem lehet más, mint hogy a perfectumalak, ha történésjelző, előzményes történést jelez, az imperfectum ellenben nem olyat. Pl. hasonlítsuk össze az imént közlött plusquamperfectumos példákkal a következőket. Plaut. Eud. 950. Si invitare nos paulisper pergeret, ibidem obdormissemus. Asin. II. 3. 1G. Argenti viginti minas, si adesset, accepisset. Cic. Lael. 4, 13. Maiores nostri mortuis... iura tribuerunt: quod non fecissent profecto, si nihil ad eos pertinere arbitrarentur. Brut. 238. Si non omnem . . . everteret, maius nomen fuisset. (L. több példát KüHNEKnél 215. §. 2. és DKAGEKnél II. 723. 1.) Ezekben a példákban pergeret, adesset és arbitrarentur, mint cursiv-durativ tényleges actiójú imperfectumok, a főtörtónéskor tartósan meglévőnek feltételezett történéseket jelentenek; everteret, mely momentán tényleges actiójú, csak iterative, vagy de conatu érthető. Mind a három alak abban külömbözik a megfelelő pqupft.-öktól, hogy emezek előzményességet fejeznének ki a főtörténésekhez képest. Ha a gondolatok viszonya lehetővé teszi, nagy ritkán 157) Tárgyalásomban egyelőre csak állítom az efféle feltételes mellékmondatokban előforduló imperfeeti snbj. alakok múlt vonatkozású értelmét. Az imperfectum alakokat azonban nemsokára részletes vizsgálat alá is veszem, s akkor majd kiderül, igazuk van-é azoknak a grammatikusoknak, a kik az efféle alakhasználatban «Reprásentation der Ver gang e n heit»-ról beszélnek (1. pl. DRÁGEHt, II. 722.).
