Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Gombocz Zoltán: A magyar a-hangok történetéhez 229

A MAGYAR fl-HANGOK TÖRTÉNETÉHEZ. 237 korban is, 1. fentebb) á volt, tehát *álmu ~ oloszon, *ház ~-> honn. « Ezzel az ősmagyar a-bangzóváltások teljes sora a következő volna: > a ~ a (ill. a «->•> á) > a ~ o (a), (ill. a ~ o, a) A hangviszonyok történetelőtti előzményeiről a rokon nyelvek nyújtanak felvilágosítást. Ha kiindulópontunk helyes, vagyis ha a mai á ~ a ill. 4~o váltakozás csakugyan ősrégi, finnugor-kori hangzóváltás maradványa, fel kell tennünk, hogy e váltakozások egyike valamikor minden idetartozó szóban megvolt. A kiegyenlítődés az erős vagy a gyenge fok javára legtöbbnyire még a történetelőtti korban megtörtént, néhány esetben azonban úgyszólván szemünk láttára ment végbe, pl. ház ~ *hazat > ház ~ házat, de mind maiglan : haza, hazái; három «>•> ^harmat < három ~ hármat, de még ma is: harmad. Nyilvánvaló ebből az is, hogy mindig szem előtt kell tartanunk azt a lehetőséget, hogy a máj ~ májak, száz ~ százat stb. szavak állandó hosszú tővocalisa olyan viszonyban van vagy lehet a hal ~ halat, vad ~ vadat stb. szavak állandó rövid tövocalisával, mint a ftáí^, ád-beli hosszú a az ado/c, hagyok-beli rövid a-val; hogy az á#, szárad, ár szavak állandó hosszú á-ja olyan viszonyban lehet az odu, csomó szavak rövid o-jávai, mint az álom, hány, ház szavak hosszú hangzója az ólt, hogy, honn szavak rövid hangzójával; vagyis más szóval, hogy a máj, száz, ág, szárad és ár esetében az erős, a hal, vad, odú és csomó esetében ellenben a gyenge fok javára történt analógiás kiegyenlítődés. Ha tehát a magyar hosszú á-val szemben a rokonnyelvekben ugyanolyan megfeleléseket találunk, mint egyrészt a rövid a-val, másrészt a rövid o-val szemben, fel kell tennünk, hogy ilyen esetekben a magyar á és o ill. á és a egy és ugyanazon finnugor magánhangzó két külön (erős, ill. gyenge) fokát őrizte meg. Ez utóbbi feltevés, a mely, ha nem is éppen a magyar ¥n. " }