Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Gombocz Zoltán: A magyar a-hangok történetéhez 229

232 GOMBOCZ ZOLTÁN. a lapon hágj is]; hadd [haad SándorC. 24]; hagy (a mai köznyelvben hagy is) ~ hagyok, hagyunk stb. Eredetileg az ide tartozó igék magánhangzója valószínűleg csak a nyílt szótagban volt rövid, TMNy. 243; h) vágok, vág stb. ~ vagdal, vagdos ,* hágok, hág ~ hagdos TMNy. 243; c) alakpárok: fagy (? faagy* NémGl. 336) ~ fáz (a gy ~ z hangviszonyra vö. SETALA, NyK. XXVI. 424). A mai köznyelvben tehát, ha nem is nagyszámú, de kétségtelen esetekben hosszú illabiális á váltakozik rövid labiális a-val, tehát: a ~ á. A nyelvjárások közül a mi szempontunkból különösen egy érdekelhet bennünket közelebbről, az ú. n. palócz vagy palóczos nyelvjárások csoportja. E nyelvterületen ugyanis a köznyelvi a helyén rövid illabiális á hangot, az á helyén meg labiális á-íéle hangot találunk; a köznyelvi a ~ á hangviszony tehát itt így alakul: a ~ a, pl. haz ~ háza (a köznyelvben megfordítva: ház ~ haza). A lényegtelenebb nyelvjárási eltéréseket figyelmen kívül hagyva, a mai magyar nyelvben e szerint a következő két typus áll egymással szemben : g <^> a | a ~ a Mi volt e két hangviszony közös történeti előzménye ? A palóczság d-zását rendszerint tót hatásnak szokták tulajdonítani; ma is ez az általánosan elfogadott nézet, a melyet úgyszólván minden kézikönyv (pl. SIMONYI, Magyar Nyelv2

155) ismétel. Véleményem.szerint e magyarázat éppen nem valószínű. Hiszen a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az idegen nyelvet mindenki saját anyanyelvének articulatiobasisával vagy hasisáról ejti ugyan, s így a nyelvcserók esetén az eltanult nyelv hanganyaga rendszerint mélyreható változást szenved; de másfelől még hosszasabb érintkezés is inkább a szókészletben (jövevényszavak), s nem az érintkező nyelvek hanganyagában hagy mélyebb nyomokat. Egyes hangok átterjedése az egyik nyelvterületről a másikra, nyelvcsere nélkül, alig lehetséges. A palóczság zömét a honfoglalást követő első századokban betelepedett és megmagyarosodott kunok teszik; ha tehát az a-zást nem spontán á > a hangváltozás eredményének (s részben eredetibb hangállapotnak) tartjuk, inkább a kún nyelvre gondol-