Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Horváth János: Egy magyar versbeli mondatképletről 128

150 HORVÁTH JÁNOS. Az és kötőszó beékelődése első pillanatra mintha megdöntené a fentebb adott lélektani magyarázatot az egységesnek induló mondat kettétöréséről. Pedig az a lelki folyamat, mely e mondatalakot létrehozza, csak annyiban különösebb, hogy az utórészbe szakadt mondatdarab associativ kiegészítésének szüksége nyomban tudatossá válik, mihelyt az új sor ritmusa lüktetni kezd, még mielőtt az összképzetnek ide átszakadt tagja (a sarok) szóbeli kifejezést nyerne. A szakadás ily nagyfokú tudatosságát pedig csak azzal magyarázhatjuk, hogy a psych. alanynak már az összképzetben megvolt az az erősen uralkodó jellege, az az önállóságra való prsedestináltsága, mi az elszakadást kikerülhetetlenné tette. Elő- s utórész élesebb elkülönülése, s ezáltal a psych. alany határozottabb önállósága érezhető továbbá a közölés azon példáiban, melyeket zeugmás közöléseknek mondhatnánk. Ezekben u. i. a sarok csak némi (alaktani vagy jelentésbeli) módosítás után illik egyaránt a rímelő mondatrészekre. Pl. Hadd mondják az apák: «mi csak egy országot — Bírják ezek, íme, az egész világot!» (Buda Hal. X. 10.) (A bírják sarok az előrészhez így idomítandó: bírtunk). A psych. alany mondattani önállósága az effélékben oly félremagyarázhatlan, hogy az első és második sort még akkor sem olvashatnók össze, ha egyelőre prózának tekintenők. Itt tehát világos, hogy a verstanin kívül más elv is munkál az elszakításban. Kivált ha a zeugma mintegy kétszeres: Csaló Pista pajtásomtul, Elváltunk szépön egymástul. (Vikár, 168.) Igen határozott elkülönítő tényező továbbá az ellentét. ARANYnál különösen hathatós példái vannak. (A tiszta kivetést aláhúzom): Azután, hogy öcsénk — nem királyi székhez — Juta czinkosidtól gyalázatos véghez. (T. Szer. XI. 127.) 2. Másik bizonyítékunk oly példákban található, melyek elörészébe nem maga az egyetlen uralkodó képzet, hanem egy uralkodó képzetcsoport van kivetve. Bizonyíték itt a psy-