Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)
Tanulmányok - Horváth János: Egy magyar versbeli mondatképletről 128
EGY MAGYAE VERSBELI MONDATKÉPLETRŐL. 133 nek, a másodikat («a sok bú»), versbeli helyzetére is czélozva, rímeiéinek fogjuk mondani. Az előrész és utórész elnevezéseket megtarthatók ugyan, de talán helyesebb oly kifejezést használnunk, mely egymáshoz való viszonyukra is utal. Az előrész mond valamit, várakozást kelt, függőben hagy: ez a tétel; az utórész kiegészít, fölold, ráüti a hiányzót: ez a r á ü t é s. Példáinkat mindjárt az elején két nagy csoportra osztottam. Hogy mily alapon? — részben már ott megjelöltem. Az I. csoportban az utórész teljes mondat, a II.-ban csonka. A II. csoportban ismét kétféle közölést láttunk: az egyikben az állítmány az előrészben van, a másikban pedig mindkét rész végén van állítmány. Az állítmány helye szerint tehát három csoportot lehetne megkülömböztetni: az állítmány lehet 1. az utórészben, 2. az előrészben s 3. mindkét részben. De ez az osztályozás, bár jogosultsága megvolna, alaki szempontok után indul, s a közölés sajátságainak megismeréséhez semmivel sem vinne közelebb. Lényegesebb azonban az a külömbség, melynél fogva két főcsoportba rendeztem példáinkat; t. i. az, hogy az egyikben az utórész teljes mondat, míg a másikban csonka. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez sem oly nagyjelentőségű külömbség, hogy ennek alapján kétfajta közölésről beszélhetnénk. Nem lényegbeli, csak fokozati külömbség van köztük: az egyik egyszerűbb, a másik bonyolultabb. Az elsőben u. i. a kiegészítés csak visszamenő, az utórészből egészíttetik ki gondolatban az előrész. A másikban ezenkívül még az is megvan, hogy az elörészböl is tartozik valami az utórészhez: a két csonka mondat kölcsönösen egymás kiegészítésére szorul; e kétirányú kiegészítés közül azonban csak a visszamenő különös, lélektanilag is csak az érdekes; míg az előrehaladó (elörészböl utórészbe nyúló) kiegészítés megszokott, prózai. Czélszerübb lesz tehát, ha közelebbi tárgyalásra csak az első csoportot szemelem ki, melyben az, a mi a közölésben különös és érdekes, tisztán, prózaisággal nem,bonyolódva jelentkezik. Ennek legelemibb módosulásait a Függelék mutatja be.