Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80
AZ "ÜGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 93 az a tény, hogy ez a viszonyítás az aoristosban és imperfectuniban is megvan, mutatja, hogy a jelenségnek semmi köze sincs az actiótövekhez, hanem hogy tisztán modalis természetű. Óvakodjunk tehát attól, hogy az efféle optativusokat akár «előidejűséget» akár éppenséggel «múlt időt» jelölőknek értsük. 12. Szándékosan hagytam utoljára az indicativus másik, nem múlt alakjának functióját, azét, melyet a hagyományos nyelvtan ez esetben (véletlenül) helyesen, csupán a «perfectum» műszóval nevezett meg. Alig van igealak, melyről olyan szétágazó magyarázatokat olvasnánk, mint éppen erről az alakról. Értekezésem második részében a hibás magyarázatok okait is kutatom. Itt megelégszem az előttem helyesnek látszó magyarázat előadásával. Legfontosabb tudnivaló erre az alakra nézve, mint már fennebb (1. a 12. jegyzetet) is jeleztem, magyar emberre nézve éppen az. hogy nem múlt. Pontosabban szólva: időt nem jelöl, achronistikus. Befejezett történést, azaz: kész állapotot, helyzetet jelent, mint a többi perfectum-alak; de mivel nem múlt, mivel a múltra külön alak van (az ú. n. plusquamperfectum, helyesen: perfecti pröeteritum), s mivel indicativus, a beszélő (nem a beszélés!) időbeli álláspontja szerint meglévő, tényleges állapotot konstatál (nem leír!) úgy, hogy a meglévő állapotot előidézett történést is erősen kiemeli. Ha időbeli vonatkozásait keressük — a mi,/mint minden más achronistikus görög alakra, rá vonatkozólag is közömbös és mellékes dolog — a meglévőnek konstatált állapot természetesen nem lehet más, mint a beszélőre nézve jelen pillanatban is fennállónak, esetleg a jövőben is tovább tartónak képzelt állapot — mert hiszen külömben a konstatálásnak nem volna értelme. Az állapotot előidéző és szintén kiemelt történés pedig természetesen okvetetlenül a múltba tartozik, mégpedig a múlt akármelyik időpontjába a világ teremtésétől kezdve a beszélőre nézve «jelen» pillanatig. TS#VY]%S alakkal konstatálhatom, hogy valaki a jelen pillanatban halott, akár éppen a jelent megelőző múlt pillanatban halt meg, akár ezer A másik hely (XXI. 609.): ouS' apa Toíy' k'xXav .... |j.e!va'. .... xjft "fvt"', JL£va 'o; TE TtscpsÚYot, Sí x' eSav' EV ^ESÍW = nem mertek ott maradni és megtudni, ki «van megmenekült állapotban» s ki halt meg a háborúban (itt a magyar fordítás azonban zavart okozhat; a görögben nincs kérdés). Idegen észjárással mind a két példában elözményes történést jelölőnek • érthető a perfecti optativus. De nem azért, mert perfectum. Hiszen perfectum helyett mind a két példában imperfectumot is mondhatunk: (3áXXoi—9EÜ701, s az előzetes történés értelme ez esetben is megmarad, csakhogy persze akkor már nem kész állapotról, hanem fejlődő történetről lesz szó: 1. = «ha valakire lövöldözött* (eltalálta-é, kérdés), 2. = «a ki menekült, futásban volt*.
