Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉIETÉHEZ. 89 nyitott ajtót már becsukva, azaz: parancsát máris végrehajtottnak látta, s annak jelezte. <•-•• 9. Állapodjunk meg itt egy kissé. Külön szakaszt szánok ugyan értekezésemben a hagyományos nyelvtan hibáinak megmagyarázására, de a most szóban lévő példa, a régi görög grammatikusok hirbedt példája, annyira tanulságos, hogy fel akarom használni az elmélet megvilágítására is. Történelmi tény ugyanis, hogy az igebeli idöelmélet zavara ennél a perfectumalaknál, s más hasonlóknál kezdődik a görög grammatikában. Ugyanis a görög grammatikusok összetévesztették a perfectumot a praeteritummal (az achronistikus állapotjelző igealakot a múlt igealakkal), s a xsxXsfar&O) alakot mint multat igyekeztek magyarázni. A magyar (szabadabb) képzőket (legalább idegen hatás nélkül) senki sem tarthatta volna idői jelentósüeknek. A görögben azonban, később még kifejtendő okokból, a grammatikusok korában megeshetett ez a tévedés. KexXsíaíhi) szerintük múlt idejű parancsoló mód; azon tanakodtak már most, hogyan lehetséges múlt dolgot parancsolni, holott pedig — ezt Ők is felérték észszel — minden parancs csak a jövőre vonatkozhatik. Hibás levén okoskodásuk alapja, helyes eredményre természetesen nem juthattak.11

) Helyes eredményt csak úgy kapunk, ha ragaszkodva ahhoz, a mit az időkről tudunk, szigorúan elkülönítjük tőlük a történésnek képzelethez szóló állapotát, a jelen esetben a befejezettséget, melynek a klasszikus görögségben semmi időbeli jelentése sincs. A xexXeíaíkö alak jövőre vonatkozik, de semmiféle időt ki nem fejez, mert az idő kifejezését a nyelv mellékesnek tartotta; nem is szabad hát benne semmiféle időalakot konstatálni. Mikor az Ilias hőse té^vaík perfectum alakkal hallgattatta el legyőzött ellenfelét (XXII, 365.), nem múlt időben, nem is «jövőmultban» (!), de nem is jövő időben parancsolt, haíiem minden időbeli vonatkozástól függetlenül, idő kifejezése nélkül, de n) Némely modern grammatikus

(pl. RIEMANN-GOELZER i. m. 281.1.) ebbfil az alakból azt érzi ki, hogy az, a ki mondja, parancsának tüstént váló végrehajtását várja («une chose, qui dóit étre fait immédiatement»). Igaza van, de grammatikai és lélektani magyarázata helyett csak stilisztikai hatását jelöli ezzel az alaknak. A perfectumos parancs azért hangzik szigorúbban, mert teljesítése már az igealak jelentésében feltételezve van. Azért ha nem is formailag, de lélektanilag helyesen fordítható magyar indicativusszal is, pl. xÉTvaSt = meghalsz! A németben megvan a perfectumos parancs (pl. a katonai vezénylet nyelvében), még pedig magával a perfecti participiummal (GOETHE, Götz: «Was sich widersetzt, niederriestochenln — «Nur nit viel geschimpft, Hánsel!» v. ö. «Stillgestanden!» stb.). És ezt a participiumot HEEMANN WUNDEELICH (Der deutsche Satzbau, Stuttgart. 1892, C. 13. 1.) «Participium Prseteriti» nek nevezi!!