Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Wiklund K. B.: Az indogermán és a finnugor nyelvek ősrokonságának kérdéséhez 1

AZ IND0G. ÉS A FINNUGOR NYELVEK ŐSROKONSÁGÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 7 az átvételnek van határa, a melyet egy nyelv nem hághat által a nélkül, hogy el ne veszesse önmagát és belé ne olvadjon egy másikba. Éz azonban a finnugor nyelvekkel sohasem történt meg. Az idg. etymologiák külömben, a melyeket SCHMIDT a 458. 1. a finnugor névmások egy részére vonatkozólag fölállít, olyan természetűek, hogy csak csodálkozással lehet őket fogadnunk, és hogy az ember néha azt kérdi magától, vájjon válóban komolyan vannak-e értve. Gondosan bíráló szejne, a mely őt bírálatának egyéb részeiben jellemzi, itt egészen érthetetlen módon cserben hagyta. A f. mind «ich» névmást összehasonlítja ezen idg. genit i v u s alakokkal: av. mana, gót meina, ószl. mene, és annak bizonyítékául, hogy genitivusi alaknak nominativusi functióban való átvétele lehetséges, az újperzsa man «ich»< óperzsa gen. mana esetét idézi. Igaz ugyan, hogy az újiráni névmások nominativusainak egy része óiráni genitivus alakokból származik, de ez alig szolgálhat egy finnugor nominativusnak egy idg. genitivusból való átvételének bizonyítékául vagy analógiájául. Annyit legalább elvárhattunk volna, hogy SCHMIDT az átvétel ilyen kissé különös és csodálatos módjának már régebbről ismeretes és elismert példáját idézze, de ezt nem tette és nem is tehette, mert minden mostanig ellenőrizhető esetben az alapnyelvben mindig nominativust vagy accusativust találtak, de sohasem genitivust; vö. THOMSENnek ismeretes műveit. Meg kell gondolnunk továbbá azt is, hogy a szamojéd nyelvekben is van ilyen egyessz. 1. sz. névmás, m + magánh. + n, pl. kamassz. man, és hogy mégis csak nagyon valószínűtlen, hogy ez a jövevény finnugor nominativus, a mely itt állítólag az összes valódi bennszülött névmási formákat teljesen kiszorította és elnyomta, hogy ez innen tovább még a szamojédba is behatolt volna, s ott is, még a kamasszinben is, a legfélreesöbb szamojéd nyelvben, minden névmási alakot agyonütött volna. Még különösebb a f. sind (<*tind) «du»<gót gen. peina etymologiája. A f. sind eredetije ugyanis ebben az esetben csak valamely germán alak lehet, nem pedig ősidg. vagy árja, vagy valamely más régibb alak, mert csak a germánban van a személyes névmás egyessz. 2. sz.-ben -n-. (Az egész alak a birtokos névmásból származik.) De hogyan képzeli el azt SCHMIDT, hogy