Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - III. 276

2% GY0MLAY GYULA. (Hasonló nyomaték kifejezése ezéljából aoristosszal kell az alakot fordítanunk, de akkor persze nem «prses. historicum»-ban, hanem prseteritumban, s többnyire nem átképzeléssel, hanem álláspontunk megtartásával, azaz nem konstatáló, hanem elbeszélő értelemben.) Az ú. n. praesens historicumot tehát nem szabad úgy magyarázni, mint mai napig még igen kiváló grammatikusok is teszik, hogy t. i. «élénken elbeszélő alakok» —melyekkel az «elbeszélő* a maga jelenébe idézi — «megjeleníti*) (reprsesentálja, vergegenwártigen) a múlt eseményeket. Ellenkezőleg: következetesebb használatának az a főfeltétele, hogy a múlt situatio olyan erősen megragadja az előadó képzeletét, hogy elfeledtesse vele tényleges környezetét. Eá nézve akkor az a képzelt környezet az igazi: annak fejlődésben lévő eseményeit konstatálja az ú. n. prsesens historicummal, de félreértés kikerülése végett tegyük mindjárt hozzá, a mit eddig tudtommal senki sem vett észre: annak előzményeit adja átképzeléses multakkal, az abban meglévő állapotokat átképzeléses perfectummal, az arra nézve jövő — tényleg már múlt — eseményeket átképzeléses jövő alakokkal. Hogy a múlt felé való átképzeléses előadást csak a «praesens» historicumban konstatálták a nyelvészek, annak megvan a maga oka. Onnan van ez, hogy grammatikai tudományunkat jobbára az antik nyelvek, s kiváltképpen a görög irodalmi nyelv vizsgálatában szereztük : márpedig, — s ez nagyon fontos dolog —. a görög nyelv oratio obliquán kívül múlt felé való átképzeléssel csakugyan nem használ más indicativusi, csak az imperfectnm achronistikus indicativusát. Csodálatos, szinte megfoghatatlan dolog, hogy még a perfectum achronisticus alakja sem fordul elő átképzeléssel a múlt felé, holott pedig, mint a hasonlatokról és népszokások előadásáról szólva láttuk, ott, t. i. a hasonlatok és népszokások situatióiban gyakran előfordul az imperfectum mellett a cursiv-durativnak, meglévőnek képzelt állapot jelzésére, konstatálására. Hasonlatban, mint tapasztaltuk, le lehet fordítani görög achron. perfectummal a magyar achronist. perfectumot (v. ö. kiszáradt — i^pavract, viszont xéypvxai = le vannak terítve stb.); de a magyarban annyira jellemző más (oratio obliquán kívüli) átképzeléses perfectumok ógörögre le nem fordíthatók, — én legalább nem merném lefordítani, mert az egész ógörög irodalomban eddig egyetlen egy példát sem találtam rá.65

) E sze-65) Nem ilyen még a később említendő egyetlen példa sem, melyben (múlt eseményekről szólva) a perfectum achronistikus alakja az imperfectumé mellett fordul elő (Oed. Col. 374) : árcooTEpíoxei xa?cXrjXa-/.sv. Ugyanis mikor Ismene ezt az alakot használja, Polyneikos még akkor is számkivetésben van, a perf. alak tehát nem múlt, hanem tényleges álla-