Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Paasonen H.: A finn és a cseremisz isten-névről 14

A FINN ÉS A CSEREMISZ ISTEN-NÉVRŐL. 21 lehetne tenni az átadó nyelvben — megint jól összeillenek az önhangzón végződő finn-cseremisz szó. Külömben még az a körülmény is számba jöhet ezen szóegyeztetésnél, hogy az indo-iráni nyelvekben mant-, vant- és man-, van- tövek nem ritkán összekeverednek. Egész sorozat olyanféle eset található BARTHOLOMAE fönt említett czikkében (540, 541. 1.), közöttük nt- tőből előforduló nominativus alakok is: av. nom. amava e mellett: amavá (vö. acc. amavantem), ó-ind. (Eigv.) nom. árva, szinte voc. arvan és acc. arvanam 2LZ n- tövek analógiája szerint, de máskülömben arvant- (vö. WHITNEV, Ind. gramm, (német kiadás 162. 1.). Hátha *dyuma-féle analogikus nominativus is létezett valamely indo-iráni nyelvben? De térjünk át a jelentésre. A Rigvédában a dyuman szó többek közt Indra, az égi isten attribútumául szerepel. Elgondolható, hogy valamely indoiráni nyelvben azt a szót magában is használták az égi szellem megnevezésére, hiszen a törzsszó dyu- eget is jelent (vö. hogy a Rigvédában a bhagas szó (tkp. «osztogató, szerencsét-adó») istenek attribútuma, de ó-perzsa baga<--=«isten»). Miután a finnugor népeknél a természet személyesítése, mint fönnebb láttuk, eredetileg — és részint mostan is — nagyon gyöngén volt kifejlődve, bizonyosan nem tudták pontosan megkülömböztetni az eget és az égi szellemet v. istent és így náluk az az idegen szó könnyen az ég elnevezésévé is válhatott. Érdekes párhuzamot találunk az osztjákban : ott a sanks, sanG= szó (valószínűleg = finn sáá, m. ég)*-) jelentése most is «világos», «ég» és egyszersmind «égi isten». Midőn a finnugor nyelvek zavaros önhangzó-viszonyai jobban föl lesznek derítve s az indo-iráni jövevónyszók rendszeresen meg lesznek vizsgálva, remélhetőleg nagyobb biztossággal lehet ezen etymologiák felett is ítélni. (Helsingfors.) PAASONEN H. *) Vö. Die finn.-ugr. s-laute 130-132. 1.