Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)
Ismertetések és bírálatok - Schmidt József: Trombetti Alfredo. L’unita d’origine del linguaggio. 451
456 SCHMIDT JÓZSEF. basis hangutánzó); a labializált idg. gutturálisok nem voltak veláris explosivák, hanem közönséges gutturálisok, melyekre w következett [217—218 1.; czáfolatúl v. ö. pl. lit. sekú: idg. sekw és litv. kvápas: idg. kwep] ; a gemináták idg. képviselői, úgy látszik, aspiráták (219. 1.). Ezek után bátorkodom kérdezni: milyen joggal mondhatja T. (26. 1.), hogy az összes nyelvcsoportok közös eredetének bizonyítékai éppen olyanok, mint a milyeneken az idg. nyelvek közös eredetének kimutatása alapul ? Kérdem továbbá : ha csakugyan ilyennek kell a monogenesis hangtani alapjának lennie, lehet-e akkor még komolyan bizonyításról szó, s nem kell-e akkor a probléma megoldásáról végkép lemondani ? Az V. fejezet a véletlen összeesésekkel foglalkozik. Ilyenek kétségkívül vannak, de a véletlen játéka nem oly gyakori, mint valaki gondolná. Véletlen pl. ez a találkozás: újgör. p.ázt : malayopolynesiai mata; de nem lehet véletlen pl. ez: próto-bantu tali «pietra, ferro» : georgiai tali «caillou, pierr9 á feu». — De miért nem? Mivel külömbözik ez a második szópár az elsőtől ? Ismerjük-e a bantu és georgiai szópár fejlődése történetét, mint a gör. szóét ? Jelenvaló azonosság vagy párhuzam nem lehet biztosítók arra nézve, hogy mindig fönnállott. Az angol bad és a persa bad alak és jelentés tekintetében teljesen összeesik, s ráadásul mindkettő idg. eredetű és mégsem rokonok. Miért? Mert a szók fejlődésének története mutatja, hogy eredetileg meglévő külömbségek egyenlítődtek ki ugyananazon irányban. Épp így a jakut sáttá: olasz sette összeesése nagyon könnyen lehet - mint HENRY mondja — «fonciérement illusoire». Ha pedig a hasonlóság csakugyan nem a véletlen műve, akkor jakut sáttá még mindig lehet árja vándorszó, v.ö. pali satta, prákrit satta (HENRY, Précis de gr. pálie, p. 75. PISCHEL, Gr. d. Prakrit sprachen p. 314), valaminthogy a vogul sat, sát is az. Utolsó lehetőség volna a fmnugoridg. rokonság fölvétele (SCHRADER, Beáll. p. 893 et seqq.); de természetes, hogy ha ez a fölvétel beválik is, a többi csoportok között a priori nem alkalmazható. Nem fogadhatjuk el tehát T. vezérelvét: ha a találkozások minden hang-, alak- ós jelentéstani elemzésnek ellenállának, nem lehetnek véletlenek — nem pedig azért, mert véletlen összeesések igenis vannak, s abból, hogy azonos szópárok különbözőségét ma még nem tudjuk kimutatni, nem következik, hogy speciális ismereteink szaporodtával nem fogjuk-e valamikor kimutathatni. Analysisünk fogyatékos volta miatt a szók története többó-kevésbbó homályos; ezzel a homálylyal nem szabad és nem lehet egy homályos hypothesist megvilágítani. A VI. fejezetben T. az átvételekről szól. Vezérszabálya ez:
