Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)
Tanulmányok - Pólay Vilmos: A vogul infinitivus használata tekintettel a magyarra 370
408 I'ÓLAY VILMOS. metaforával: matné kat-aulén jo%tsémen vénülő kézre jutottunk I. 136. Ezekből a példákból is kitetszik az, hogy a vogul mindig a szóban forgó személyt, sőt néha elevenebben képzelt, mondhatnám megszemélyesített tárgyat igyekszik grammatikailag alanynak feltüntetni akkor is, ha más valaki jön a szóban levő személyhez. Világos tehát az a törekvés, hogy a mástól véghez vitt új cselekvés is lehetőleg ahhoz a személyhez fűződjék, mint alanyhoz, a mely már előbb is a cselekvés előterében állott ós cselekvő alany volt. De a szenvedő alakok használatában ki kell emelnem még egy mozzanatot, a mely nélkül az inf. mondattani szerepe a szenvedőknél meg sem volna érthető. Arról van ugyanis szó, hogy nemcsak a hennátoknál használatos a távolabbi tárgy alanyul, hanem az áthatóknál is, a melyeknek két tárgyuk van, mégpedig: egy szorosan vett és egy távolabbi. Ilyenkor is előfordul a távolabbi tárgy alanyul, míg a másik tulajdonképeni tárgy -l instrumentális raggal van ellátva. Pl.: tül netán tén-utél ti totivés azután az asszony enni valót hozott neki I. k. 11. Numi-Tarém j'iyémmné plyél majwasémm N. T. apánk fiúval ajándékozott meg bennünket I. k. 137. Azok az igék, a melyek cselekvő formában az inf.-t tárgyul veszik maguk mellé, szenvedő alakban ugyanazon infinitivust -l ragos tárgyhatározóként vonzzák. De ezen két tárgyat vonzó igék cselekvő használatában is találkozunk e fajta szerkezetekkel (1. a láwi-Yal járó inf. tárgyalását és még ezeket: am napén nanél milém én kenyeret adok neked, nan aném taréi lausáslén te énnekem kendőt Ígértél (MŰNK. Nyelvj. 9.) E két szerkezet váltakozhatik is, pl. I. k. 11.: aném ti né mater tótén nekem vmi ennivalót hozz — s két sorral alább: aném tén-utél totáln hozz nekem ennivalót. E fejtegetés eredménye már most az, hogy az az infinitivus, a mely a cselekvő szerkezetben tárgy volt, a szenvedő szerkezetben •l ragos tárgy határoz ónak felel meg. A vég- ós czélh. inf. megtartja eredeti természetét a szenvedő formában is. I. Infinitivus mint véghatározó szenvedő igék mellett. Az esetek felsorolásában megtartom az előbb követett sorrendet:
