Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Erdélyi Lajos: Időalakjaink és módjaink a háromszéki nyelvjárásban 332

Időalakjaink és módjaink a háromszéki nyelvjárásban,*) Köztudomású dolog, hogy az igeidők és módok kérdése minden nyelv mondattanának egyik legnevezetesebb része, s hogy használatuk kutatása és megállapítása egyike a legvonzóbb, de egyszersmind legnehezebb feladatoknak. Különösen az igeidők kérdésének tisztázása nehéz. Nem hiába mondja SZARVAS G., hogy «az időtan minden nyelv mondattanának legbonyolultabb, legnehezebb részét teszi». (A magy. igeidők, 121.) Készben tán e körülménynek, a nagyobb nehézségnek tulajdoníthatjuk, hogy míg igemódjaink kérdése különösen SIMONYI idevonatkozó műveivel**)csaknem egészen tisztáztatott és általában tisztázottnak mondható ; addig igeidőink kérdését még ma sem mondhatjuk megoldottnak, (valamint más nyelvek igeidőiét sem s így e kórdóst általában nem). Pedig a jövő évben éppen félszázada lesz annak, hogy módjaink kérdésének fölvetésével egyidejűleg időink kérdésével is foglalkoztak és foglalkoznak tudósaink, mégpedig a legkiválóbbak, és az utóbbival aránytalanul többet, mint amazzal. S mégis, bár annyian kísérlettek meg a kérdés megoldását és eredményeik megállapításánál azon meggyőződésben voltak, hogy az nekik sikerült: SIMONYI is csak «a régibb nyelvre nézve és lényegében* tarthatja megoldottnak *) Megjegyzendő e czímre, hogy GYOMLAYnak legutóbbi akad. felolvasásával szemben is időalakokról és igeidőkről szólok, mivel azokban az igealakokban, mint látni fogjuk, nemcsak a cselekvés állapota, hanem idő is jut kifejezésre. **) A magyar igemódok, Nyr. 1877. s a Magyar Kötőszók I—III. k., A magyar nyelv, stb.