Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Melich János: A magyar szótárirodalom - I. 127

136 MELICH JÁNOS. A) Szótárak mint paedagógiai segédkönyvek. Azok a népek, a melyek a latin egyházhoz csatlakoztak, e csatlakozásukkal mint valami természetes dolgot az egyház nyelvét: a latint is elfogadták. A VIII. századon túl különben Róma nem is tűrte a nemzeti nyelveket, s ezzel épp ellenkezőjét tette annak, a mit a konstantinápolyi görög patriarkátus, a mely a miseszolgálatot bármily nemzeti nyelven megengedhetőnek tartotta. A róm. kath. népek tehát vallási hovatartozóságukkal a középkori latin kultúra részeseivé, harczosaivá lettek. Ámde a latin nyelv holt nyelv volt ; ezt a nyelvet a IX—XI. század román nyelvű fiai aránylag könnyen elsajátították, mivel a román nyelvek differenciálódása alig hogy megindult. Annál nehezebb helyzete volt a nem román nyelvű népek kath. papságának. Ezeknek az egyház nyelvét el kellett sajátítaniuk, a mi nem történhetett meg, csak nagy fáradság árán. Mily sok nehézséggel volt e tanulás összekötve, elképzelhetjük abból, hogy a tanulók rendelkezésére semmiféle könyv sem állott. S ha ehhez hozzá veszszük, hogy a X., XI. századi irás valóságos rajzolás számba ment (v. ö. hogy több nyelvben a mai «írni» jelentésű szó «rajzolni»-t is jelent, így pl. a magyarban képíró stb.), mert a betűknek nem volt meg a kurzív alakjuk, akkor még azt sem állíthatjuk, hogy a tanulók valami könnyedséggel képesek lettek volna az anyagot tollbamondás utján leírni. Mindezeket tekintetbe véve állíthatjuk, hogy a latin nyelvnek elsajátítása a kolostori iskolákban első sorban s jóformán kizárólag szóbeli érintkezés útján történt, a mely szóbeli érintkezés útján való tanulás sokáig, úgyszólván a könyvnyomtatás feltalálásáig uralkodott. Nagyon természetes már most, hogy ez a latinnyelvi tudás a papok többségénél nem volt valami magas színvonalon álló. Ezt a körülményt tudjuk abból, hogy a nem román anyanyelvű róm. kath. népeknél vannak olyan latin szertartásos és egyéb hivatalos használatra szánt latin kézirati emlékek (pl. jogi emlékek), amelyekben egy-egy nehezebben érthető latin szó vagy mondat fölé a sorok közt vagy a kézirat szélén a megfelelő nemzeti nyelven (lingua vernacula) való értelmezés is be van írva. A németujvári ferenczrendi zárda könyvtára egy lat. nyelvű, 1470-ből származó, vasárnapi szentbeszédeket tartalmazó kódexet őriz, a melyben a sorok között és a lapok szélén sok magyar értelmezést találunk (v. ö. FEJÉRPATAKY