Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Melich János: A magyar szótárirodalom - I. 127

134 MELICH JÁNOS. Nagyon természetes, hogy a köznévül is használt tulajdonnevek, valamint különös jelentésű köznévi származékaik már nem maradhatnak ki szavaink tárházából.)) A hely és személynevek épp úgy tagjai a nyelv szókészletének és éppúgy alá vannak vetve e szókészletet érő hangtani változásoknak, mint akár a közszavak. A m. Gyécsa névből akkor lett Décse, a mikor a gyisznó-, gyió, gye-ből disznó, dió, de. A m. Balaton-t akkor írják Bolatin-nak, Bolotum-n&k, a mikor az asszony-t achscinnak, ozzun-nak stb. Ha mi a közszavakat elválasztjuk a személy- és helynevektől, akkor a magyar hangtörténetnek XI., XII., XIII. századi koráról igen fogyatékos ismereteink lesznek. A ZoLNAi-féle tanítás túlságos egyéni szabadságot biztosít a szótár szerkesztőjének. A mit a szerkesztő meg tud magyarázni, azt fölveszi, a mit nem, azt kihagyja. De hátha más meg tudja magyarázni ? Például veszem az Oklevél-Szótár aha czikkét. Az Oki. Szót. az Aha személynevet megkérdőjelezve «pater, vater»-rel értelmezi. Az értelmezés helyes, csakhogy magyarul «atya» jelentésű aha közszót még eddig senki sem mutatott ki. Az aha, a török nyelvekben jelent «atyá»-t, a hol közönséges személynév is a szó, s a mi Aba-nk, Thonuzoba-nk és Abddunk a tör. aha «atya»-ból lett tör. Aha személynévből való. A milyen joggal azonban felvette az Oki. Szót. szerkesztője az Aba-t, épp oly joggal felvehette volna az Alap személy- és helynevet (V.Ö.ANON. OZwp-tulma stb). A tör. alip, alj) (hős, hősi) szóból épp úgy alakult az Alp- (-arslan : Löwenheld, ^4£p-kara : Viehheld stb.) török személynév, mint az Aha. Ha az egyiket felveszszük, fel kell vennünk a másikat is. Nem gáncsból vagy kissebbítésből mondjuk ezeket e rendkívül nagy gonddal készült szótárunkról, csupán a tulajdonnevekkel szemben követett eljárását nem helyeseljük. Sok szótár megelégszik azzal, ha a nyelv élete bizonyos szakaszának (esetleg csak bizonyos szempontból való) szókincsét tárgyalja. Ilyenek a nyelvtörténeti szótárak, nyelvújítási szótárak, tájszótárak, műnyelv szótárai, egy iró műveinek szótára, fraseologia stb. Az egyetemes nagyszótár feladatainak egyikét: a szók eredetének megírását tűzik maguk elé a szófejtő (etymologiai) szótárak. Ezek a részlet-művek mind együttvéve építő anyagot hordanak ahhoz, hogy valamely nyelv tudományos szótára minél teljesebb, tökéletesebb legyen. A következő sorok mármost be akarnak számolni azzal, hogy