Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Melich János: Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez 132

ADATOK A MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS TÖRTÉNETÉHEZ. 139 1390: Dyzno (v. ö. SZÁM. ZOLN. Oki. szót.) | Schlágli és Bészterczei szójegyzék: dizno, diznó. — A szó török eredetű jövevény (v. ö. csuv. sisna); -k-n végződő, tehát zárt végszótagú alakja nincs kimutatva. A gy >d megfelelésre v. ö. Gyécsa : Décse, gyió : dió. b) Mogyoró: 1055: munorau kerekű, u. o.: monarau kerekv, u. o.: monarau bukurea I 1193: moinnerov kerek | 1256: monorokerek, munuroufa | 1267: monorofa j Schlágli és Beszt. szój.: monaro, monyaro, moniarofa. Török eredetű szó (v. ö. csuv. mire, alapalak: *mijlrik, NyK. XXI. 122.), melynek végső -o-ja nincs kellően megmagyarázva. c) Szántó. XI. századi előfordulását 1. B) a) alatt. XII. század: 1109: uillam zamtou (MP., OP.-ban: zamtov, v. ö. FEJÉRPATAKY, Kálmán kir. oki. 33. L; CSÁNKI III. 251.1.); 1157—58: Zamto (eredeti oki., v. ö. FEJÉRPATAKY, III. Béla kir. oki. 28. 1.) j XIII. század: Váradi reg.: Zamtou, Zamtou és Zanpto,- 1234: zamtou (Tolna-m. CSÁNKI, III. 450.); 1236: predium quoddam nomine samtow situm in parochia Zaladiensi (CSÁNKI, III. 24. 1.); 1245: Sebretus de Szamtou (Sopr.-m. oki. I. 20, idézve Századok XXXVIII. 249.1.). Szóvégén -o-val: 1157—58: zamto (1. feljebb); 1201: uillam samto, u. o. uille samto (Muz. levéltár; a hely Fejér-m.-ben volt, CSÁNKI, III. 346.); 1255: villa zamtho, 1272 : possessio zamtho (CSÁNKI, III. 24. 1.). Szántó nevű községünk mindig igen sok volt (v. ö. CSÁNKI, I. 15, 69, 107, 200, 525, 549, 622, II. 208, 523, 642, III. 103, 513, 630, 686.), s így itt az -o jelölését elég pontosan megfigyelhetjük. A szó hangalakjára egyelőre azt a megjegyzést teszem, hogy a XI—XIII. században -mi-vei hangzott a szó, az -ní-re a legrégibb adat 1295-ből való (v. ö. CSÁNKI, III. 103; hasonló igék szánt: számlik-on kívül nyelvünkben: hánt: hámlik, bont: bomlik, hint: himlik, ont: omlik, ront: romlik). Arra, hogy a szóvégi -ó egykor a magyarban -ow-val, azután -o-val volt írva, elég példa van az Oki. Szót.-ban és legrégibb i összefüggő nyelvemlékünkben ; hogy azonban az ou jelölésmódnak régibb foka -au, arra a fentebb idézett disznó és mogyoró adatokon kívül alig van példánk. Hogy azonban a hosszú -d más helyzetben is részben -au-nsik volt írva a legrégibb időben, arra nézve felhozzuk még a következő eseteket: a) Próna: 1113: De Prauna est terminus fluvius Polireca (v. ö. FEJÉRPATAKY, Kálmán kir. oki. 60. 870. 1.); ez a hely Tót-