Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Szinnyei József: Alaktani adalékok. III. Az Árpád-kori szóvégi u betűk mivolta 1

ALAKTANI ADALÉKOK. 0 gemurmelte Parallelen gebildet werden, und f-ie werden es thatsächlich bei durchgehender Anwendung der Murmelstimme statt der Vollstimme. Ausserdem treten aber auch beim lauten Sprechen an unbetonten Stellen der Eede sehr oft Murmelvocale auf; es gehören dahin z. B. die sog. geschwächten в des Deutschen (deren richtige Aussprache solchen Ausländern, welche in ihrer Muttersprache keine Murmelvocale kennen, ziemliche Schwierigkeiten zu bereiten pflegt)... Wir bezeichnen diese Murmelvocale durch kleine Vocalzeichen über der Linie, z. B. nhd. hatte, gesprochen caR» (263. §.) «Wie das Beispiel des Hebräischen zeigt, können auch da, wo Murmelvocale infolge blosser Accentlosigkeit an die Stelle vollstimmiger Vocale in lauter Bede treten, noch verschiedene Yocalqualitäten unterschieden werden, aber ihr Klangunterschied fällt wegen der Schwäche der Stimme nicht so in's Ohr, und meist wird auch wegon der Nachdruckslosigkeit der betreffenden Silben die specifische Articulation weniger correct ausgeführt, so dass schliesslich an Stelle aller Vollvocale unterschiedslos ein einziger Murmelvocal (der sog. unbestimmte Yocal, jetzt auch wohl schlechthin Schwa genannt) treten kann, bei dem höchstens noch Unterschiede nach der lautlichen Nachbarschaft gemacht werden. Übrigens ist die Qualität dieses ,unbestimmten Vocals' (t) in den Sprachen und Mundarten, die ihn überhaupt kennen, im Einzelnen sehr verschieden.» (264. §.) A szóvégi magánhangzók teljes elveszését több gyengülési (tökéletlenedési) fok előzi meg; a folyamat a következő : 1. teljeshangú magánhangzó > 2. megfelelő mormolt magánhangzó > 3. határozatlan (mormolt) magánhangzó > 4. zöngétlen magánhangzó > 5. a magánhangzó teljes hiánya. Ez igen hosszú időn át tartó fejlődési folyamat, s mint a fönnebb említett finn nyelvjárások példája mutatja, a különféle gyengülési (tökéletlenedési) fokok más-más hangtani helyzetben egy időben is meglehetnek a nyelvben. Az elmondottak után kétségtelennek kell tartanunk, hogy az Árpádok korában (nem tudni, meddig) bizonyos hangtani helyzetekben, pl. mikor a szót nyomatékosan magában mondták (feleletül), vagy mondat végén szünet előtt, hallható volt még az egykori teljeshangú véghangzó gyengült utódja: egy mormolt magánhangzó. S ha mármost tekintetbe veszszük azt, hogy a mai (ragok és képzők előtti) különféle tővéghangzók (а, о, и, e, ё, •ö, ü) egykori megfelelőjének jelölésére a szó végén a kétségtelen