Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Halász Ignácz: A magyar szófejtés és történeti fejlődése - 1

40 HALÁSZ IGNÁCZ. melyik az a nyelv, a melyből a kérdéses szóalakot vettük és ittott hangtani magyarázatokat is csatol, hogy az eltérő v. szabályos hangalakulást érthetővé tegye. Elemzi különösen a szláv szókat, s ha ma rövidült alakban található a magyarnak megfelelő szó, idézi a régibb szláv alakot, melyből a magyar szó kerülhetett. Pl. a magyar abroncs ma az összes szláv nyelvekben, a lengyelt kivéve, obruc alakban fordul elő, csak a lengyelben van nasalissal obrzenc alakban. Ennek alapján LESCHKA tehát régi szláv (v. mint ő nevezi szarmata) obronc alakot tesz föl, mely a magyar szónak eredetije. A kutatás azóta igazolta is ezt az alakot az ó-szlovén nyelvből, a honnan a mi szláv szavaink legnagyobb része került. LESCHKA ezt még nem ismerte. — Összeállításainak legalább is fele okoskodásával együtt ma is megállhat. LEscHKÁhoz képest megint nagy hanyatlást mutat DANKOVSZKY GERGELY «Magyaricae linguse lexicon critico-etymologicum» 1833-tól 1838-ig megjelent munkája, melyben ki akarja mutatni, mely szók azok, melyeket a magyarok kaukázusi hajdani dialektusukból megőriztek és melyeket vettek szlávoktól, azaz csehektől, krajnaiaktól, horvátoktól, illírektől, lengyelektől, oroszoktól, szerbektől, tótoktól, vendektől, oláhoktól, továbbá görögöktől, latinoktól, olaszoktól, németektől stb. és munkájának végső eredménye ez: A magyar nyelvben magyar tőszó van: 962, szláv 1898, görög 701, görög-szláv 188, tehát görög összesen 889; latin gyökérszó van nyelvünkben 334, német 288, olasz 268, franczia 25, héber 4, tehát 962 eredeti magyar gyökérszóval szemben 3706 idegen. A mellett a teljesen kritikátlan módszer mellett, melyet DANKOVSZKY követ, könnyű volt neki erre az eredményre jutni. Épp úgy pusztán külső hangzás után indul s bármily csekély hangbeli egyezést lát a magyar és egy másik nyelv szava között, rögtön egybeveti. De a mellett a kritikátlan eljárás mellett, úgy látszik, már rosszakarat is vezeti. 0 nem hasonlóságot hirdet mint a Debr. Grammatika, BEREGSZÁSZI, GYARMATHY, hanem azt, hogy akármilyen nyelvben van ez a hasonlat, mindig a magyar az átvevő fél. Nem törődik vele, érintkeztünk-e avval a nyelvvel vagy sem, lehetséges-e, hogy onnan csak egy szó is juthatott hozzánk; nem kutatja, hogy nincs-e ennek v. annak a szónak magából a magyarból is teljesen kimagyarázható származása, családja s nem veszi tekintetbe azt a lehetőséget, hogy különösen a velünk