Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)
Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373
Mondattani egyenletek. i. AEISTOTBLES óta ismeretes ez a két egyenlet: A kutya j fehér = A kutya | fehér (van). A kutya | ugat = A kutya | ugató (van). Ebből a két egyenletből azt látjuk, azt kellene látnunk, hogy a fehér épen olyan állítmány, mint az ugat. A fehér épen olyan állítmány, mint az ugat, mondom még egyszer, nem azért, mintha ezt tagadná valaki — hisz amaz egyenleteket helyeseknek vallják mind a logikusok, mind a grammatikusok — hanem azért, hogy egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, hogy & fehér épen olyan állítmány, mint az ugat (mondom harmodszor is). Miért tartom ezt oly fontosnak? Azért, mert a grammatikusok nagyobb fontosságot tulajdonítanak a lappangó van-n&k ebben a mondatban: A kutya | fehér, mint ebben: A kutya ugat. Ebben figyelembe sem veszik a van-t s az ugatás fogalmát tartják állítmánynak; abban a van-t tartják állítmánynak s & fehérség fogalmát csak «az állítmány kiegészítőjének» nevezik. De már, grammatikus uraim, kiáltják a logikusok, ez vastag következetlenség. Mert ha ebben: A kutya | fehér (van) csak kiegészítője az állítmánynak a fehérség fogalma, akkor ebben is : A kutya | ugató (van) csak kiegészítője az állítmánynak az ugatás fogalma; vagy, ha ebben állítmány az ugatás fogalma, akkor abban is állítmány a, fehérség fogalma. Lám, már is megfeledkeztek arról, hogy & fehér épen olyan ^(rsedicatum), mint az ugat. Térjünk csak vissza az egyenletekhez : pt (fehér) = ax v (fehér van) p% (ugat) = a2 v (ugató van). Mind a logikusok, mind a grammatikusok helyeseknek vallották ezeket az egyenleteket. A következő pillanatban a grammatikusok
