Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Halász Ignácz: A magyar szófejtés és történeti fejlődése - 1

A MAGYAR SZÓFEJTÉS ÉS TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE. 29 tingában GYARMATHY SÁMUELnek Affinitás linguae Hungaricae cum linguis Fennicte originis grammatice demonstrata ez. műve. Külföldön azalatt sok történt. SCHLÖZER (Nordische Geschichte 1771) először állapítja meg teljes szabatossággal a magyar nyelv szorosabb rokonsági körét, vagyis az úgynevezett finnugor nyelveket; nagyobb szójegyzéket közöl annak megerősítésére, hogy a finnugor nyelvek közül a vogul-osztják van a magyarhoz legközelebb. PALLAS, a ki több finnugor nép, vogulok és osztjákok közt utazott, nyelvükből sok becses észrevételt közöl Reise durch verschiedene Provinzen des Eussischen Reiches 1771—76. czímű munkájában. PALLAS szerkesztette Katalin czárné szótárát: Vocabularia linguarum totius orbis comparativa 1786. Jelentek meg cseremisz, votják, észt grammatikák, a finnugor nyelvekre vonatkozó olyan források, melyekről SAJNOvicsnak még nem lehetett tudomása. SCHLÖZER buzdítja GYARMATHY^ S az Affinitás volt akkor külföldön is, nálunk is a legkiválóbb munka a finnugor nyelvhasonlítás terén. Az osztjákon kívül az összes finnugor nyelveket számba veszi. Munkájában több helyes elvet mond ki; tudja, hogy az etymologiában a hangváltozásokat számba kell venni, hogy ezek fokozatosan történtek átmeneti hangalakokkal: lp. palva : falva, falve, felvő, felhő; kuulen audio : chulen: chulom, hulom, hallom. Tisztában van a jelentésváltozásokkal. Hogy az alapjelentésből a külömböző, sőt ugyanazon nyelvekben is több jelentés ágazik szét; pl. a latin manus jelentésének fejlődését idézi: olasz metter manó: calumniari, giuoco di manó fraus; franczia: un main de pupiér: chartse scapus (koncz papiros); magyar kéz : kezes stb. De nála is hiányzik ez elvek helyes alkalmazása, s azért, bár sokat hasonlít, kevés benn a köszönet. A hangváltozásoknál abból indul ki, hogy a rokon nyelv alakja az eredetibb s a magyarnyelvi alak ettől fejlődött: m. felhő lp. palva-hól. Jelentésfejlődéseket fölvesz a végtelenig. Egyenlő hangzás a fő s bármily eltérők jelentésben ma, valamikor egyek lehettek. «Potuit harum vocum signiíicatio prorsus eadem olim fuisse, quse hodie apud Hungaros obtinet aut vice versa». Ilyenek lp. adnom attrítus, kopott: m. adnom mihi dare (oportet); lp. aito (minse): ajtó; lp. este (akadály, impedimentum) : m. este (vespera); lp. jo (már): jó (bonus) stb. De ezek nála csak mellékes észrevételek. A miket igazán hasonlít, azok jelentésileg egyeznek v. közel járnak egy-