Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)
Tanulmányok - Halász Ignácz: A magyar szófejtés és történeti fejlődése - 1
A MAGYAR SZÓFEJTÉS ÉS TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE. 15 ledény, másodszor ledény szokatlan szóból a nyelvszokás legény szót csavarított, a d betűt felcserélve (7-vel. (III. 275.) KASSAI szókönyvével azért foglalkoztunk kissé részletesen, mert tartós nyomot hagyott nyelvészeti irodalmunkban. A CZUCZORFoGARAsi-féle «Magyar nyelv szótára», melynek szerkesztése 1845-ben indult meg és melynek első kötete 1862-ben, utolsója 1874-ben jelent meg, szintén KASSAI hatása alatt űzte a maga szófejtéseit. Nem föladatunk most, hogy magával a Nagy Szótárral részletesen foglalkozzunk, de kiemelhetjük, hogy bár sokat gáncsolták, ócsárolták, a szakértő még ma is sok tanulsággal használhatja. Különösen a szók jelentése az, melynek magyarázataiban ez a szótár minden előzője fölé emelkedik s a magyar szókincset, ha nem is kritikával, de teljesebben adja mint bármely elődje. A szók eredetének, származásának, alakulásának magyarázatában azonban szerencsétlen útra tévedtek a szerkesztők. Nem vették tekintetbe, hogy a nyelvtudomány nemcsak a külföldön, hanem nálunk is mekkorát haladt, s az etymologia birodalmában némi módosítással a KASSAI elveinek hódoltak. Lássuk elveit. «Gyökszónak hivatik az az egytagú rész, mely nincsen szóképző által alkotva.» «Gyök tulajdonképen a szónak azon egytagú elemi része volna, melynek nincs többé önállósága, közhasználatú értelme, milyen pl. dar- a darab szóban; de minthogy az ily gyökerek más gyökerekkel egybevetve valamely közös elemben ismét megegyeznek, pl. a rozzan-beli roz-, a rohad-beli roh-, rogy, rossz stb. beszédrószeknek közös eleme ro-: következik, hogy a magyar nyelvtudományban kétféle gyök van, az egyik gyökelem ro-, a másik egyszerűen gyök roz-y>. «Minden gyökérnek van egy alaphangja, s ez rendszerint a mássalhangzó, a melyben eredettől fogva bizonyos belső erő, az alapjelentés benne rejlik. Vegyük föl például az r hangot.» «Mint gyökhang •— ez van mondva róla az V. köt. 387—388. lapján — a) általában eró's, légrázó, reszketeg hullámot utánoz, pl. ráspoly, récze, riszál, rozzan, rucza stb. Ide tartoznak, melyekben az r alaphangot más hangok előzik meg, mint bar-czag, bar-bora, bor-dó, dor-omb, turha stb. Továbbá az emberi kedély- és indulathangok, melyek erős r hanggal törnek ki, mint: ir-így, dér-dúr, ör-öm, irg-alom stb. b) Oly gyökszók alaphangja, melyek némi erőszakkal s többször r hanggal járó rontást, metszést, rágást fejeznek ki, milyenek rab, réz, rojt, ger-eben, ger eblye, csor-oszlya stb. c) Oly gyökszók alaphangja, melyek ropogással, recsegéssel járó tüzet, égést és tűzszint jelentenek, mint:
