Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - I. 39

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK. 68 a «malaszt» számtalanszor milost (v. ö. Apóst. csel. VI. 8, Tit. II. 11, III. 7. stb.). A horvát-glagolita evangélium-fordításban csak kétszer van meg a blagodat: malaszt (v. ö. Luk. II. 40, Ján. I. 14.) s ez a CYRILL és METHOD-féle terminológia maradványa (a zsoltárokban mind a három helyen Magodat áll). 8 hogy ez maradvány, bizonyítja a Szent Benedek-rendi regulák czímű, XIV. századi horvát csci-nyelvemlék, a hol a «malaszt» más neve, mint milost elö nem kerül (v. ö. Starina VII. 74, 75, 78, 84, 89, 111. Regule sv. Benedikta), bizonyítja továbbá a TRUBER-DALMATiN-féle 1562-ben megjelent s a horvát protestánsok részére készített evangéliumfordítás, a hol a Luk. I. 28. helyét kivéve a malaszt-nak kizárólag milost a neve (v. ö. Luk. I. 30, II. 40, 52, IV. 22, Ján. I. 14, 16, 17.). Már pedig a protestáns fordítások a nép nyelvét tartották szem előtt, s ez is egyik bizonyíték, hogy a horvát milost = «malaszt » hazai, népi kifejezés. A morva-tót szerkesztésű Kijevi Levelek s a Prágai Töredékek, mindkét nyelvemlék a XI. századból, a malaszt-nak csakis milost nevét tudják és ismerik (v. ö. Prágai Töredék: MHAOcp'k^H H MHAOCTH, Kijevi Levelek: fol. II. 6: MHAOCTHWÍ TKCGÍSÍ == gratia tua, fol. VI. a.: 52: A<\i/\ocTkiífi CKOGWK = gratia sua, AWAOcTk = gratias, fol. VI. b.: 52: AUAOCTIKK = per gratiam, v. ö. JAGIC : Glagolica 52.). Ha tekintetünket a cseh VÁcLAV-féle 1469-ben fordított Újtestámentomra vagy a cseh KEALICI bibliára, a hazai szlovén KüzMics-féle Újtestámentomra fordítjuk, itt a «malaszt»-nak csakis milost, milosi, szlov. milosc alakját fogjuk találni. A malaszt szó e történeti fejlődésben vázolt fejtegetéséből levonhatom már most a következtetést. Mivel a szláv milost régen csakis a horvát, szlovén, cseh (tót és lengyel), ma pedig csakis a Bzerb, horvát, cseh-tót, lengyel nyelvekben jelent «malaszt»-ot, ellenben a CYRILL. és METHOD-féle óbolgárban, a középbolgárban, a mai bolgárban, a régi és az újoroszban, a kisoroszban soha nem jelentett «malaszt»-ot, következik, hogy a magyar szó csakis a szerb-horvát, szlovén, cseh-tót-lengyel nyelvek valamelyikéből való. Hogy melyikből való tényleg, azt a többi szavak, a milyen a pokol, parancsolat, pap stb. együttes tárgyalásánál fogjuk látni. Ilyen történeti fejlődésben akarom vázolni az óbolgár nyelvemlékek szókincsét, E vázolással aztán elérjük, hogy nem indulunk ki feltételezett nyelvből, feltételezett alakokból, hanem száraz,