Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IX. 1

24 MUNKÁCSI BERNÁT. 8 mint ezeknek befolyásos szószólója maga is sok becses ajándékokban részesül. De neki egyénileg is rendkívül nagy a hatalma. Ő maga is oszthat boldogságot s kegyétől függ a földi jólét. «Ha aranyos kedved telnék benne, nyomorúságos subájú sok magzatodra Tq,rém előigézte szép napokat óh bár derítenél, óh bár teremtenél!)) (11:411.), mondják a hozzá imádkozok. Tőle függ a betegségek terjedése is, melyet szent nyírfájának madarai okoznak; de útját állhatja «arany ostora jó végével» a halál pusztításainak (II: 408) s megakaszthatja a kór útját, mint az idéző ige mondja: «Fehér subád ujja szélét ha meleg szélnek jóságos heve mozgatja: lábbal járó lábas istenfiad apró szemű szemes hálóval a kór-futkosó utat majd bevonja, a betegségnek láthatatlan átkos útja majd elzáródik* (11:408.). Ezekért dicsőítik őt «királynak» (yqn II : 402, 409.), «neves fejedelemnek, híres fejedelemnek)) (namiy atrakém, sujip qtrakém II : 246.), «fönn járó szárnyas istenek, lenn futkosó lábas bálványok gazdaemberónekw (numél minné tq/aliy tarém titás-yum, jolél yajtné la'ilin pupi titás-yum II : 403.) s «mindenfelé levő hét istent szétosztott aranyosnak, hét bálványt szétosztott királynak» (yotát diné sát tqrém urtém Sq,rni, %otá1! alné sát pupi urtém yan u. o.), mely utóbbi jelzőben arra történik czélzás, hogy nagyobb hatalmánál fogva ő osztja szét s rendeli egymástól el a hadakozó apróbb bálványistenségeket (ajémkitém pupyét akw'-müs taw lakwá láwiáná, urtiáná). — Nem kevésbé fontos ügyköre a pelimi istenségnek híveinek anyagi szerencséje, illetve a halászat és vadászat sikereinek gondozása, a mint ezt GONDATTI is kiemeli (19.1.). Tapélájká néven ő róla közli a rege, hogy az Ob medrébe eresztett szakálával az első halászósövényt (árpi) készítette a táplálékot kereső ősembereknek hozzávetve, hogy «az abroncskerók alakjára forgó kerék világ hét széle mind az ő vízből előhozott jószágával áll fönn (kis-lakw miném lakwiy tq,rém sát kempli pusén taw vitnél yul'itém altulán ti ün\awé I : 133—4.). Illetékes helyen panaszkodik tehát a pelimi «ezüst férfi atyánako a EEGULYtól följegyzett imádság: «Miért jutottam erdei szerencsétlenségbe?! Vízi szerencsét keresek; vízi szerencsét, erdei szerencsét kérek» (vit-sq,t, vö~r-sq,t vöwé'im II : 413.). Történeti mythosai ez istenségnek: I. Hogy, mint fentebb láttuk, az Egatya legidősebb fia, az összes tqirémfiak bátyja. E fölfogásnak valószínűleg az az alapja, hogy a pelimi