Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - II. 230

242 KALMÁR ELEK. fontosabb vagy közelebbi bővítmény a többinél: «Es ist eine Sshádigung der grammatischen Einsicht, wenn man den Satz: die Blüte wird Erucht anders behandelt, als den Satz : die Blüte hángt am Zweig, ,Frucht' ist eben so gut Bestimmung des Werdens, wie ,am Zweig' des Hángens* (105.1.). «Es erscheint mir unangemessen vom Prádikatsnominativ als von der náchstliegenden Verbalbestimmung zu handeln» (106.1.). Ennélfogva a Leitfaden-ben (1888. 138. §.) együtt sorolja el ezeket a példákat: Er starb achtzigjáhrig (als ein achtzigjáhriger); Er kehrte von seiner Reise sehr befriedigt zurück (als ein befriedigter) és : Diese Rose isi wunderschön. Azonban KERN helyes tanítása ÜELBRücK-öt és WUNDT ot nem győzte meg, ők nem tudják a praedicatumot a határozókig szállítni le. RÁCZ említett programm-értekezésében szintén felismerte, hogy «a latin lét-igével álló névszó tulajdonkép nem állítmány, hanem az alany állandó ... állapotának jelzős kifejezései), «tágabb értelemben vett állapotjelző", de a következéseket épp oly kevéssé vonja le ebből, mint PAUL. Úgy látszik, KERNnek és RÁcznak nyomán sorolja BALOGH PÉTER is az állítmányi névszót az állapothatározók közé (Nyr. 26 : 354. 1.). A német nyelvtanok nem választják külön az állítmányi névszót az attrib. pröed.-tól, a mieink azonban, mivel nálunk ez utóbbinak ragos alakok felelnek meg, az állítmányi névszóból külön mondatrészt alakítottak. Azonban erre a mondatrészre is az a sors vár, a mi a külön «tárgy»-ra: be kell iktatni a maga igazi helyére. Különös volna egy oly mondatrész, mely egyesegyedül van hármas irány, illetőleg közelségi és távolsági viszony nélkül, még különösebb, hogy legyen a nyelv alkotmányos szervezetében három-négy ige, mely azt a fényűzést engedi meg magának, hogy saját külön mondatrészt teremtsen és tartson fenn s e mellett részt kérjen mindazokból a többi mondatrészekből, melyek a többi igéket környezik : itt van, ott van, velem van, most van stb. Semmi sem igazolja pl. a marad igének ezt a nagy fontosságát. Ellenben az állapothatározó folyamatos csoportjának hiányossága az eredet és vég csoportjával szemben és az a könnyűség és természetesség, melylyel az állítmányi névszót az állapothatározók közé lehet illeszteni, szinte erőltet, hogy ezt oda soroljuk s ne tartsunk fenn külön mondatrész gyanánt egy oly bővítést, mely egy szerves mondatrésznek csak egy töredéke. Némely ige mellett a hely iránt ébred fel az érdeklődésünk, mások mellett a tulajdonság iránt, ennyi az egész külömbség. Ha azt mondom: leszálltam, mindenki azt kérdi: hová? vagy honnan? ha azt mondom: voltam, éppen olyan érdekes lehet, hogy hol voltam, mint hogy milyen voltam; egyszer az a fő, hogy az iskolában voltam, máskor, hogy szorgalmas voltam. Hangsúly, szórend és értelmi hangoztatás semmikép sem különbözik a kettőben, csak a nyelvtani alak tér el, jelezvén, hogy az egyikben hely, a másikban tulajdonság van értésül adva. Azért csak le a névszó-állítmánynyal, fából vaskarika az, mikor ige is van a mondatban.