Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

6 MUNKÁCSI BERNÁT. is szakadhat s független életet élhet, lényegileg úgy mint a modern vallások tanítják. De hol van e titokzatos lény székhelye az emberi testben ? Ami emberünk habozás nélkül felelné, hogy a főben, vagy az agyban; hiszen zsenge korunktól fogva megtanultuk, hogy Ádámnak Isten «orrába lehelte az eleven lelket s így lett az ember élő lénynyéw. Uralvidéki rokonainknak e felfogás idegen. Midőn tavdamelléki tolmácsomtól a «lélek» szó kifejezését akartam kitudni s azt kérdeztem tőle hogy mikép van vogulúl «MOH ,nyina», ő azt felelte : am sampérkhém, vagy más táj ejtés szerint: sqmpgrkhgm («egész lelkéből sír, lélekszakadva ordít» : samé-pgrkhénél nasant) ; de ugyané szóval magyarázta a «szívet», meg a «gyomrot» (tasam sampgrg) is. E szónak éjszaki mása: sim-por «szív» = sim «szív» + por = tatár haur, bawér «máj». Ennek megfelelöleg védi a medve a maga igazát a következőképpen: «Szívbe nem fogadható bünhödés-hozó beszédet (simén ráutal narin latin) mivelhogy mondottál, m áj b a nem fogadható durva (szögletes) beszédet (majtén ráutal úrin latin) mivelhogy mondottál, azért nőnek megnézni érdemes karomsebet vájjon ne ejtsek rajtad ?» (III : 511.), azt akarva mondani ezzel: «mivel oly mélyen megsértettél, hogy lelkem el nem tűrheti, ne bántsalak-e érte?» GONDATTI elbeszéli • (CJTE^. H3bmecT. 36.), hogy az ember korabeli világ előtt élt vogul hősök legyőzött ellenségeiknek mindenkor megették a szivét és máját, hogy ezeknek ereje az ő testükbe szálljon s az ellenfél többé föl ne támadhasson. Világosan mutatja ez, hogy a szívben és májban képzelték a lélek székhelyét, melyeket magukba vévén hitük szerint a megölt egyén összes kiválóságait sajátjukká tették. PATKANOV is említ ilyen hagyományt az irtisi osztjákok között. E szerint ezek meg akarván bosszulni Szengep, nagy-atlimbeli hős gyakori rabló-betöréseit, egy ízben együttes erővel ellene vonultak; midőn pedig a hős lakóhelyére értek s arról értesültek, hogy ez nem régiben meghalt s már el van temetve, feldúlták sírját s kivágván teteméből kőkemény szívét, ezt darabokra szeldelték és megették (TIÍWL OCT. BoraT. 66.; 1. még: Irtysch-Ostjaken I : 149—150.). Ugyanezt említi EEGINO a magyarokról: aCorda hominum, quos capiunt, particulatim dividente veluti pro remedio devoranU (a 889. év alatt). •— Megértjük ezek nyomán, hogy a közönséges beszédben is, midőn a lélekről, mint az indulatok fészkéről van szó, a szívet és májat emlegetik: ÉV.