Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 13 ki szerint a halott csak «elhunyt», «jobb létre szenderült", (felköltözött a siralom völgyéből az örök fény hónába» ! A túlvilági boldogság fogalmainak hiánya mindamellett nem szül pogány emberünknél nyugtalanságot. A jó embernek elég jutalma az, hogy földi szenvedései valamikor véget érnek, a rossz embernek pedig van a pogányságban is mitől' rettegnie; mert az ő túlvilágában, ha jutalom és öröm nincs is, de van büntetés és szenvedés ép úgy, mint a keresztény pokolban. Megnyugtató az is, hogy a halál mindenkinek közös sorsa, elkerülhetetlen végzete ; Kaités-asszony a szülés istennője határozza meg az ember végét is, mely: Kaltés laum sőrém «K. rendelte halál» (11:261.). Nem is más az «ember», mint khqls (KLV.; ALV. khals, TV. khqlqs), vagyis «halandói), szorosabb meghatározással: ÉV. elém-%qlés (KV. elém-khölés) «az ég, vagy a levegő halandója» ; ez az ő legsajátosabb s legillőbb nevezete, úgy a mint a zűrjén mórt, votják mart «ember» is == szkr. marta-, av. mareta-, pahl. mart «mensch», tkp. «halandó» (a mar«halni» tőből). De bár így van a dolog, az ember még sem áll teljesen védtelenül és mentő eszközök nélkül ama romlás ellenében,' melyre őt élete, élő voltának ténye kárhoztatja. A vogulok pogánysága sincs annyira híján az erkölcsi tartalomnak, hogy ne ismerné a jövő életre való előkészülődés eszméjét s ne nyújtana módot a jámbornak, hogy lelke jövendőbeli üdvösségének elérhető fokát, t. i. a békét ós nyugalmat, már földi életében biztosítsa. A szertartásos kötelességek teljesítése megszerezheti, hogy úgy mondjuk, az «égiek» jóindulatát; a szeretet és becsületesség gyakorlása pedig a földieknek azt a kegyeletét, mely nem hagyja könnyen kiveszni emlékét a szívekből s a hátramaradottakat mindannak buzgó teljesítésére ösztönzi, mire az elköltözött léleknek szüksége van. Mert hacsak az ember nem vonta magára bűneivel és mulasztásaival az istenek haragját, minden attól függ a jövő élet alakulásában, hogy részesül-e a testből eltávozott lélek a megfelelő ápolásban és gondozásban övéinél s hogy kellőleg fölszerelték-e ezek nagy útjára. Az alapfelfogás pedig ezek tekintetében az, hogy a lélek, valameddig más testhez nem csatlakozik — s az ily fajta lélekvándorlás, melyről alább szólunk, nem föltétlen, hanem csak esetleges alakulat •— előbbi testi életét folytatja, más szóval foglalkozásai és szükségletei tel-