Nyelvtudományi Közlemények 29. kötet (1899)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben (III.) 4

j? ' írja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben. (Harmadik közlemény.) Az utóbb tárgyalt külföldi tudományos tekintélyek ragaszkodása a lefolyt évtizedekből átörökölt téves elmélethez annál meglepőbb, minthogy már ekkor TOMASCHEK VILMOS gráczi egyetemi tanár megjelölte volt az irányt, melyet a finn-magyar nyelvek prehistorikus — vagyis a történetileg igazolt (germán és lett-szláv) ethnikai kapcsolatokból meg nem fejthető — indogermán elemeinek vizsgálata a legokszerűbben és leggyümölcsözőbben követhet. Az ő eszméje, hogy az e fajta egyezések nem a két népcsalád keletkezésének kifürkészhetetlen őskorából erednek s nem is ösrokonság bizonyságai, hanem a finn-magyar nyelvek terén szorosabb értelemben vett árja, azaz indo-iráni jövevényszók, melyeknek történeti alapja MÜLLENHOPF S mások kutatásainak azon végeredménye, hogy a finn-magyar népek kútfőileg kimutatható legrégibb területeinek déli szomszédságában a szkytha, szkolot, szauromata, alán néven szerepelt törzsek nagy tömegei árja nemzetségűek és nyelvűek voltak. Már 1875-ben, HEHN VICTOE «Kulturpflanzen und Haustieren híres művének második kiadásáról szóló tüzetes bírálatában közöl ide vonatkozó észrevételeket; *) de *) L. nZeitschrift für die österreichiscken Gymnasien» 26. óvf. (520—538. 11.). Itt TOMASCHEK kikél HEHN azon előítélete ellen, hogy egyes régi művelt vidékeknek mai elhanyagolt állapota török- és mongol fajta «bestiális, visszataszító külsejű s tisztátlan erkölcsű hordák betöréseinek tulajdonítható, mely «sárga, ferde tekintetű, Góbi sivatagról előkerült sakálok» elárasztván a délnyugati országokat «nemtelen középázsiai vérükkel megmérgezték)) a velük egybevegyűlt régi művelt népeket, úgyhogy különösen Európa keleté mintegy ((halálosan sújtva» hever ennek következte-