Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 129

134 KALMÁR ELEK. BRASSAI «A magyar mondat» czímű 500 lapnál nagyobb munkájában (Magy. akad. értesítő 1860 stb.) a 299—304. lapokon fejti ki, hogy a nyelvnek vannak egyénei és ezek a mondatok. Azt mondja, hogy az egyén «egy határozott alakú egész, mely maga nem szükségképi része semminek, de melynek részei rá nézve szükségképiek és csak érte léteznek». A természetrajznak azért van oly tökéletes rendszere, mert igen határozott egyéneket tud megkülönböztetni, így az egyénekből lefelé elemzéssel, felfelé családosítással a legaranyosabb épülete emelkedik a tudományos tárgyalásnak. «Ha kimutatjuk a nyelvben, a beszédben az egyént, le van téve vele a nyelvészet architektonikájának is szegletköve.)) A nyelvbeli egyén pedig a mondat. A mondat részei a szók, de ezek a világon csak a beszédben fordulnak elő, tehát a mondat részei és érette léteznek. A szók, vagy akár szerves szócsoportok is, ha nincsenek mondat alakjában, csonka értelműek. Ha ilyeneket hallunk, hiányt érzünk, ellenben ha a szó már magában is mondat, semmi hiányt nem érzünk; a szócsoport is, ha egy mondat alakjában jelenik meg, már egésznek benyomását teszi, teljesen kielégít. Ha valaki a szobánkba lép s ámbár talán derült is az ég, azt mondja : dörög, az égi háború jut eszünkbe s akár meg is ijedünk tőle. Ekkor a dörög mondat. «Ismét ha ezt hallom: «a zöld erdő», már várom, hogy mi lesz belőle, és ime mondati rendben és alakban «az erdő zöld», már eleget tesz az egész, az egyén fogalmának, már nincs jogom többet várni hozzája». A mondatokból csoportosulhat egy felsőbb nemű egyén, mint a fákból erdő, juhokból nyáj, házakból helység, de ez a csoportosulás nem nélkülözhetetlen, azért a mondat ép úgy nem veszti el egyéniségét, mint nem a juh a nyájban stb. Megfordítva a szó pl. a szótáríró kezében nyerhet bizonyos factitius, csinált egyéniséget, de ez olyan, mint a hasáb fa a faraktárban, vagy a bárányczomb a mészárszéken, a zár a vasas boltban. S valamint nem engedhetjük meg a boltosnak, hogy árui egyéniségét az illető egészek egyéniségénél előbbre valónak tartsa, ép úgy nem engedhetjük az etymologusnak, hogy a szót a mondatok rovására tegye egyéniségekké. Ehhez hozzá tehetem, hogy nincs fontosabb tudni való a* mondatról, mint hogy az a beszéd különváló egésze; az egyéniség a mondat legfontosabb jellemvonása, tehát ez a mondat mivolta. «Valamint nincs olyan ember, mondja egy más író, ki testi szemei-