Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Kisebb közlések - Setala Emil: A finn-ugor # és #-hez 76

AZ CSt SZÓ VITÁJÁHOZ. 79 Nincs ereje MUNKÁCSI utolsó kifogásának sem, mely az est-nek -vei ragos használatára támaszkodik s a melyet így formuláz : «Yégűl az est-vei szerkezet is arra utal, hogy az alapszónak valóságos idó'fogalmat tulajdonítsunk (mint n&p-pal, éj-jel, reg-vei, hol-val, ősz-szel, tavasz-s^aí), minthogy a hely- és cselekvésszók időhatározói alkalmazásánál a magyar nyelvdivatban rendesen másnemű viszonyszók szerepelnek (napkelet-fcor, virradat tájt stb.), a -vei ellenben legfeljebb birtokos raggal (így: nap keltébe/, nyűgtatai). Nincs meg különösen a magyar nyelvhasználatban kelettel (napkelettel) ,reggeP jelentésben.)) Nincs pedig e kifogásnak ereje azért, mert a nyelv ismert adatainak figyelembe vétele nélkül hangzott el. Hiszen SIMONYI Határozóiban elég példát találunk a -vei ragnak kiterjedtebb időhatározói használatára (1. I. 389). íme : «Hogy napvilággal soha ne járhatna» a denevér (Pesti G.). «Sokféle virágokat látunk, melyek napkelettel [!] kinyílnak és az nap nyugottal [!] egybe mennek» (Pázm.) Virradattal visszatérjünk a csapattal» (Arany: Rege a csodaszarvasról). A népnyelvből ezeket idézi SIMONYI : «Reggel elindultunk, de még az nap világossal visszajöttünk') (Dtúl.). «Délelőtt meleggé álltam ki a gyerekkel, mégis megfázott* (Kecskemét), a Harmattal nem kell nézni a füvet» (közm. BALLAGI németmagyar szótárában, bizonyára a népnyelvből, németre így fordítva: das gras muss man nicht beim morgentauen beschauen). — Megtoldhatjuk ez adatokat a következő népies helyekkel: «Holdvilággal minden elkészülhet » (Jókai: Új földesúr* 352). «Hogy világossal kiérjek az erdőből, nekivágtam Pokolszikla ösvényének') (Bud. Hirl. XII. 97. tcz.). «Igen gyakorlott szemű ember legyen, a ki sötéttel meg tudja különböztetni)) (uo. XII. 217. tcz.). Ha ilyen tág a -vei rag használatának a köre, s főkép ha •— a mire MUNKÁCSI olyan nagy súlyt vet s a mit egyszersmind kétségbe is von — n napkelettel és virradattal kifejezések sem hallatlanok a magyar nyelvhasználatban : bizonyára alig lesz okunk az est szót -vei ragos használata miatt a nap, éj, reg, ősz stb. eredeti időfogalmak közé iktatni és cselekvésszóból való származását képtelennek tekinteni. Még MuNKÁcsinak csak egy találgató nézetére akarok megjegyzést tenni, arra, hogy az est szó í-je olyan elem volna mint az éj-t alaké e kifejezésekben: éjt-szaka, éjten-éjjel, éjt által (NyK. 315). Szembeszökő ugyanis az éjt és est között a szükséges hasonlóság hiánya. Ama kifejezésekben a -t elem az éj-jel szemben oly korlátolt használatú, hogy az est állandó í-jével össze sem vethetjük. Az éjten-éjjel igen ritka figura etymologica s bizonyára egyéb természetű páros kifejezések hatásából magyarázandó. Az éjt-szaka a hetet-szaka, telet-szaka nyaratszaka ragos