Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Ásbóth Oszkár: Magyar o – szláv o. I. 455

MAGYAR 0 SZLÁV 0. 479 don a magyar ((Zománcz» szóból is lettek. Abban is téved MUNKÁCSI, hogy « MIKLOSICH a zománcz-ot szlávból eredt kölcsönszónak tartja», mert hiszen MIKLOSICH ezt sehol sem állítja. MIKLOSICH mindössze bízva VERÁN -csics-ban, azt hiszi, hogy a magyarban van vagy volt egy zsomancz «Eidotter» szó, ós ebben, igaz, téved, de abban már igaza van, hogy ha VERANCSICS adata hiteles, akkor ez a (képzelt) zsomancz «Eidotter» csakis szláv eredetű lehet. Hátra vannak még a tumpast és butura szók. A butura szóról a szatyor: satura (1. 113. sz.) után nincs mit szólnom, ha egyáltalában összefügg a bútor szóval, a mi több mint kétséges, akkor a sok ura végű szókhoz hasonult. A tumpast szónak az w-ja pedig csakis szlovén nyelvterületen lett o-ból, úgy mint gomb-bó\ cjumb, conta-ból cunta lett. Hogy az u írás itt dominál (PLETERSNIK-UÓI mindössze két idevágó szót találunk o-val is írva: tónipelj = tumpelj 1. ein, dicker. stumpfer Holznagel és a belőle származott tompljáti ige), az lehet a német stumpfszó hatása is, v. ö. p. o. tump «der Stumpf» ! Hadd említsek különben e változás megértésére még egy a magyarból a szlovénbe átment szót. A magyar kondor «göndör» szláv képzővel kóndrast, kóndrav alakban tűnik föl a szlovénben, a szlovén kondrcija, kondrovánje főnevekben is a magyar kondor tükröződik. De az o-s alak mellett ott találjuk az u-s kúndrast, kúndrav alakokat is és ez mutatja, hogy tiszta véletlenség, hogy a tumpast irás mellett nem találjuk a tompast írást is, úgy a mint kúndrast mellett az eredetibb kóndrast található. Mind ezekben az esetekben nem a magyar o-nak u-fé\e hangzásáról lehet szó, hanem csakis arról, hogy az o (mert csakis o-ból magyarázható szlovén o-u, u-ból a szlovén nyelvterület jó részében, mindenek előtt a magyarországi szlovéneknél, ü lett volna) a hangsúly hatása alatt megnyúlván a szlovénben u felé hajlott vagy egészen w-vá is lett, úgy a mint ezt ebben a nyelvben száz meg száz esetben eredeti szláv szókban is tapasztaljuk. Befejezem a déli szláv nyelvekbe került magyar o tárgyalását. Az eredmény, a melyhez ón jutok, az : magyar o a déli szláv nyelvekben is rendesen o marad; a szlovéneknél ugyan a hangsúlynak, a mely a legtöbb vidéken nyújtással is jár, hatása alatt w-felé hajlik, sőt tiszta w-ba is megy át, de ez az eredeti o-knak is a sorsa, az o-nak régibb o-volta mellett azonban az is tanúskodik, hogy nem találunk helyette soha sem ü-t azokban a szlovén nyelvjárásokban, a melyekben régi és idegen u rendszerint ü-vé lett; abban a pár esetben, a hol az u nem az illető szláv nyelv hangtani hajlamaiból magyarázható, könnyen érthető keletkezése az eredeti szláv szók hatásából, a melyekhez az idegen hangzású szók közeledtek. Nem sikerült magyaráznom a mindenkép föltűnő d'oput gyapot szót és az áldomás mellett később föltűnő aldumas alakot. Mind-