Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)
Értekezések - Munkácsi Bernát: Végszó a nap és vidra magyarázataihoz 57
VÉGSZÓ A ,NAP( ÉS ,Vn>RA' MAGYARÁZATAIHOZ. 67 Csak úgy repülnek szegény fejemhez a «szemfényvesztés)), «ferdítés», «botlás» s más efféle kifejezések. A legszigorúbb tárgyai lagossággal, a sértő kifejezések minden viszonzása nélkül tettem meg észrevételeimet erre a förmeteges czikkre. Rámutattam, hogy a legnagyobb szláv nyelvész, Miklosich, 1875-ben idegen eredetűnek itéli a szláv lopuy szót s hogy az ellenfelemtől vitatott nézet 1871-ből való. Fölhívtam figyelmét néhány szláv-ugor kulturfogalomra vonatkozó szóegyezésre, melyekben az ugor eredet bizonyítékai világosan jelentkeznek. .Utaltam ismét arra, hogy bár a probléma részletei homályosak, de általában az ősi kultúrai érintkezés lehetősége ugorság és szlávság közt történetileg is igazolható. Ezek mellett azonban teljes beismeréssel kijelentettem, hogy «a szláv vydra lehet az ugor vondér szabályos magy. vidra másának egyenes, vagy közvetett átvétele; delehet ettől független megfelelője is a litván údra-nak, nem lévén tényleg — megengedve az ellenvetés helyességét — aszókezdet hangalkata elég erős bizonyíték a magyarféle ere det kizár ólago s lehetőségének fölvételére)) (NyK.XXIV. 207.). Ezek után az lett volna méltán elvárható, hogy a vita esetleges folytatása a fölvetett nagy jelentőségű kérdéseket, a kimutatott ugor-szláv (ül. indo-germán) szóegyezések viszonyát tisztázza, hogy magyarázatát adja a magy. ólom, vog. wblém és szláv olovo, a magy. laboda, vog. lüpánt és szláv loboda, az osztják vonder és indo-germán udra (szláv vydra), valamint a többi ily esetek alaki és jelentesbeli hasonlóságának. Mindez azonban nem történt, hanem e helyett ellenfelem a fönt idézett világos nyilatkozatban elejtett régibb nézetemet rántja újból elő s a hozzá fűzött valóban igen mellékes és fejtegetéseim folyamán tekintetbe sem vett megjegyzésem «kétségbeesett kísérlet))-én fitogtatja, hogy ő mily tudósa a szláv-litván hangviszonyoknak s hogy én mily keveset értek hozzájuk. Hát én mindenesetre mély hódolattal hajlok meg e nagy tudás előtt, bár azt hiszem, hogy a maga részéről oly élesen föltüntetett többlete az én csekély ismereteimhez képest épp oly kevéssé válik dicsőségére, mint amily kevéssé kell nekem szégyenkeznem a megfelelő kevesebblet miatt. Elvégre is szerény munkásságom irányának egyetlen ismerője sem várja tőlem a szláv-litván hangtörvények tisztázását; mert ha magyar összehasonlító nyelvészeti .tanulmányaim közben hébe-korba rá voltam is utalva, hogy betekintsek e szakterületre, alig mondhatja valaki róla, hogy ez valami nagyképüsködéssel, a különös szakismeret hivalgásával történt volna. Elég baj az nekünk, «szerencsétlen)) magyar nyelvészeknek, hogy egyetemünk szláv tanszékének mintegy másfél évtizedes fennállása után is még mindig Miklosichhoz kell fordulnunk magyar 5* ._. ,---r.