Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Ismertetések - Balassa József: Új franczia nyelvtan és helyesírás (Clédat munkái) 359

FRANCZIA NYELVTAN ÉS HELYESÍRÁS. 361 A fentebbi meghatározásnak legkényesebb része a helyesség kérdése. A nyelvtudomány előtt nincs jó és rossz, helyes és helytelen; valamely kiejtésmód, nyelvtani alak vagy mondattani szerkezet használatos ma, vagy pedig használták régebben vagy csak egy vidéken: ez az, a mi a nyelvészt érdekli. Az ő feladata kimutatni, hogy a nyelv folyton változik, hogy a mit ma helytelennek és hibásnak tartunk, az holnapra az egyedül helyes használat lehet, továbbá hogy az egyes hangok és alakok, a szók jelentése és szerkezete folytonos hatással vannak egymásra, s az analogikus hatás folyton új csoportokat teremt, új rokonságot hoz létre, mit sem törődve a helyesség elvével. Azonban a nyelv az emberek egymással való érintkezésének eszköze, s ha helyesen használjuk, könynyebben megértenek bennünket, s e mellett emeli társadalmi értékünket is. A nyelvtani hibát, sőt a helyesírási hibát is megbélyegzőnek tekintik, tehát kerülni kell őket, s igyekezni fogunk «helyesen* beszélni és írni. Azonban ki dönthet a helyesség kérdésében ?' A mi a kiejtést illeti, nincs elismert tekintély; a franczia akadémia, bár az ő kötelessége volna, sohasem foglalkozott a helyes kiejtés kérdésével; az egyedüli szabály, hogy a párizsi előkelő társaság kiejtését kell követni, s ebben, főleg az idegenek, a Théátre-Francais színészeit szokták példaképül tekinteni. Azonban a helyes kiejtés is folyton, bár észrevétlenül változik. Az alaktan körében az utolsó két század folyamán alig történt egyéb változás, mint a mi a kiejtést illeti. A mondattant a nyelvtanírók, néha boszantóan aprólékos pontossággal, rendszeres szabályokba öntötték, s bár ellenkeznek néha a klasszikus írók használatával, legalább tekintetbe vették mindig a világosságot, a megérthetés legelső kellékét. Mindazonáltal a mondattan még mindig alakulóban van, s csak úgy épülhet fel helyesen, ha a legjobb írók nyelvhasználatának gondos tanulmányozása előzi meg. Azonban ahelyesírás meg van állapítva; ez a nyelvtannak egyedüli része, melyet hivatalos tekintély szentesített. A franczia akadémia, bár sohasem ajándékozta meg a nemzetet nyelvtannal, rhetorikával és poétikával, bár Ígérte, kénytelen volt megállapítani a helyesírást, midőn kiadta szótárát. Ez a helyesírás, mely a XVII. század könyvnyomtatóinak írásmódján alapul, egy kevés változást szenvedett ugyan a XVIII. és XIX. században, azonban nagyjában ma is csak a hagyományon alapul, nem pedig a mai kiejtés s a leghelyesebb jelölésmódok gondos tanulmányozásán. A nyelvtanírók kezében tehát, mivel itt szilárd alapon állottak, az egész nyelvtan (a mondattant kivéve) az akadémiai helyesírás alkalmazásának tudományává lett. S ez volna e nyelvtanok leghelyesebb meghatározása. Szerintük írni annyit tesz, mint «ugyanazon hangalakot különbözőkép, s különböző hangokat egyformán jelölni az akadémia szabályai szerint». S minthogy e szabá-