Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Ismertetések - Kalmár Elek: Pázmány Péter összes munkái 356

KALMÁR E. PÁZMÁNY PÉTER ÖSSZES MUNKÁI. 357 adta ki. Eapaics irta (a Századok közlése szerint) az egész sorozat legelején álló rövid, de velős életrajzot is P.-ról. Az életrajzot általános előszó követi, mely az összes művek kiadásának főbb szempontjait s a kiadás történetét mondja el. Csak ezután jő P. első hitvitája: Felelet Magyari könyvére, a következő beosztással: 1. bevezetés a kiadótól, 2. P. műve a lap szélén P. jegyzeteivel, alján a kiadó magyarázataival, 3. tárgyi és irodalom- meg egyháztörténeti számozott jegyzetek. Ugyanily szerkezetű a másik két mű kiadása is, csakhogy a 3. a Kempis-fordításban fölösleges volt, a másik hitvitában pedig {Az új tudományok hamisságának tíz bizonysága) ugyanez a fejezet két részre oszlik: I. tárgyi jegyzetek, II. rövid tájékoztatás az e műben említett XVI— XVII. századbeli írókról ós idézett műveikről, a) katholikusok, b) lutheránusok, c) zwingliánusok, kálvinisták; külön-külön betűrendben. (Illyricus, ki a 387. 1. van említve, kimaradt.) Mint látjuk, a kiadás nemcsak a műveket adja, hanem a laikusra nézve is könnyen kezelhetővé teszi őket. Minden járulék, mit a kiadók tesznek a műhöz, lehető legrövidebbre van fogva. így a bevezetések is. A Felelet előtt Eapaics Magyari életéről, műveiről és P. Feleletének keletkezéséről tájékoztat, egyúttal külön is számot ad kiadói eljárásáról, mely alkalommal hálával emlékszik meg a NySz. hasznavehetőségéről. A Századok bírálója kiváló történelmi érzékre való ítéletnek dicséri, hogy Eapaics Pázmány ezen szavait: Magyari «gyermekségétűi fogva Szamosfalván a taligakenéshez értett többet* csak általános értelmű gúnyolódásnak veszi, melyből M. származása helyére mitsem lehet következtetni. De figyelemre méltó, a mit E. említ, hogy P. máshol is (389. 1.) «Colosvári taligás»-nak nevezi Magyarit. A Kempis-fordítás bevezetésében Kisfaludy meggyőzően bizonyítja az irodalomtörténet eddigi tudomása ellenében, hogy e mű nem lehet P.-nak 1604-beli munkája s így tulajdonkép nem az L, hanem az 1624-nek megfelelő kötetben volna helye. Bizonyítékaihoz egy bár bár nem nagyon fontos, nyelvi bizonyságot is csatolhatunk. P. első hitvitájában (1603) úgyszólván alig, a másodikban is (1605) nagyon ritkán használja az a névelőt, sőt az 1613-ban megjelent Kalauzban is többnyire a teljes az névelőt használja mássalhangzók előtt is, ellenben utolsó művében, a Prédikácziókban (1636) mássalhangzó előtt mindig egészen úgy, mint ma szokás, a névelőt használ. Es a Kempis-fordításban hasonlóképen teljes következetességgel ezt a mai használatot követi. Ennélfogva, ha a Kalauz 1623-iki második kiadásában ki van javítva az az régies használataikkor lehet az újabb használat a Kempis-fordításban is javítás ellenkező esetben világos, hogy a mű valóban csak 1624-ben készült.