Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Értekezések - Munkácsi Bernát: A magyar magánhangzók történetéhez - 164

170 MUNKÁCSI BERNÁT. tartanunk a vogul-osztják yul, khul, khol «hal» bizonysága nyomán a hal és kala magánhangzóinak közelállását is. Bár eddigelé rendszeresen bizonyítva nincsen, azt hiszem, nem tekinthető többé kétségesnek, hogy a magyar nyelv a vogullal és osztjákkal alkot szorosabb egységet s hogy az eddig közeli viszonyban képzelt zürjén-votják nyelv a nyugati nyelvek csoportjához tartozik. A rokon népek és nyelvek ilyetén megoszlását igazolja a történet is, mely közös «ugor» néven nevezi a vogul, osztják és magyar népeket s szintén közös «cs ú d» néven ismeri a nyugati rokonság két legszélső tagját a finn és permi népcsoportokat, úgy hogy ez alapon jóformán vissza kell térnünk nyelvrokonságunknak elejtett régibb «finn-ugor» nevezetéhez, melyet mint a tudomány részéről egyedül megokoltat és helyest, kivétel nélkül alkalmaznak ma is a finn és egyéb külföldi tudósok s melytől tudvalevőleg Budenz is leginkább a kényelem kedvéért tért el, midőn a rövidebb «ugor» nevezetet hozta forgalomba az összes rokon nyelvekre. Bármiként is határozzanak azonban e mellékes pontban tudósaink, annyi bizonyos, hogy nyelvtörténeti összehasonlításainkban csak úgy járhatunk el magyar szempontból módszeresen, ha minden kérdésnél fokozatos haladásban legelőbb is nyelvünk legszorosabb rokonságát, az uralvidéki ugor nyelveket (vogult és osztjákot) vonjuk vallatóra s csak midőn itt határozott világosságot nem nyerhetünk, vagy ha kutatásaink eredményének további igazolását, illetőleg a megelőző fejlemények földerítését czélozzuk, térünk át a távolabbi rokonság fokán álló nyelvekre is. De ha már a rokon nyelvek nyugati (finn-permi) ágában észlelt jelenségek sem nyújtanak mindenkor elég erős alapot a magyarra vonatkozó következtetésekhez, még kevesebbre lehet becsülnünk amaz eljárás tudományos értékét, mely tálterjeszkedve a finn-ugor nyelvek körén is, csupán az «altaji» nyelvhasonlításból képes fényt szerezni valamely magyar nyelvi tény értelmezéséhez fi. NyK. XXIV, 266, 284. 11.). Az altáji nyelvcsaládok csak rekonstruált közösségeikben, «alapnyelveikben)) vethetők egymásfial egybe; de nincs helyén, hogy az egyik nyelvcsalád ily közössége s egy másik nyelvcsalád egyetlen tagjának, vagy dialektusának esetleg hasonló jelensége közt (minő pl. a szókezdő r hiánya a törökségben és votjákban) mindjárt történeti kapcsolatot keressünk a nélkül, hogy arra nézve kielégítő bizonyságunk volna, hogy