Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - Goldziher Ignácz: Török nyelvemlék a XIII. századból. (Houtsma: Ein türkisch-arabisches Glossar.) 364

366 GOLDZIHEE IGNÁCZ. szerző a török dialektusok közül e nyelvjáráson kívül mégcsak egyet ismer, a melyet türkmeni-nék nevez. Sűrűen hivatkozik az eltérésekre, melyek a két nyelvjárás között % szókincs tekintetében fennállanak; különös nyomatékkal emeli ki több izben, hogy a türkmeni-ben több a vendógszó, különösen mongol, arab és perzsa, mint az Ő kipcsáki dialektusában. Pedig ez utóbbiban is elég sűrűen vannak az idegen szavak. A kiadó nem jegyezte meg, hogy (az egyéb török dialektusokban is előforduló) omuz, váll, pláne a görög (op.oq-nak azonosa. Érdekes volna azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy ez a türkmeni dialektus nem-e azonos a szeldsúk törökséggel, mely a XII—XIII. században honosodott meg Előázsiában és így a szerzőnek leginkább volt keze ügyében. E török nyelvjárás sajátosságainak ismeretére és összehasonlító tanulmányozására már most jó sok anyaggal rendelkezünk. E két nyelvjáráson kívül a szerző egyéb török dialektusra nem hivatkozik. Hogy mily távol állott tőlük és mily kevéssé estek azok megfigyelése körébe, mindjárt azon tételből tűnik ki, a melyen szókönyvét megkezdi: «Hadd kezdjük —- úgymond a dicsőséges és magasztos Allah nevén, aztán az angyalok nevei következzenek, utánok aztán a próféta elnevezése; Isten = tengri; egy nyelvjárásban, melyet csak nagyon kevés ember ismer : ogán.» Látjuk mily idegenszerű volt szerzőnkre nézve a keleti törökségben honos elnevezés. Egyebekben nem reflectál a keleti nyelvjárásokra. E hiányt azonban a kiadó törekedik pótolni, a mennyiben alkalom adtán Vdmbéry és Radloff'nyomán a keleti adatokkal egészíti ki az arab szerző közleményeit. Houtsma, a keleti nyelvek utrechti tanára, egyáltalán nagy alapossággal ós sokoldalú körültekintéssel tett eleget a kiadó feladatának. Az arab-török szójegyzék kritikai kiadását ós fordítását (melyben abécze rendbe szedte a szerző által tartalmi csoportok szerint rendezett anyagot) több értekezéssel toldotta meg; szól (1—4. lap) magáról a kéziratról és készülésének idejéről; aztán (4—7. 1.) a kéziratban tárgyalt dialektusra tér át; bőven tárgyalja aztán (8—18. 1.) ennek hangtani sajátságait és (19—42. 1.) alaktanát, viszonyban a többi török nyelvjárással. A könyv hátralevő részét a szójegyzék tölti meg. Igen érdekes excursust ad a szerző a törököknél használatos személynevekről (28—311.), melyek között különösen nagy számmal fordulnak elő : 1. a teljes mondatot alkotó személynevek mint p. o. Aj-togmys, felkelt a hold; Tengri-berdi, az isten adott stb. 2. állatnevek, akár tulajdonságszó kíséretében, akár nélküle p. o. mengli boga: foltos bika, kyzyl arszlán: vörös oroszlán stb. A nyelvtan részleteire ez általános ismertetésem nem terjeszked. hetik; minden esetre érdemes volna reá, hogy behatóbban foglalkozzanak vele azok, kiknek speciális szakjuk a török nyelvjárások ismerete.