Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Prikkel Marián: Ősvallásunk egy-két nyelvi emléke. - II. Az ember szó 344

ŐSVALLÁSÜNK EGY-KÉT NYELVI EMLÉKE. 345 devegő fia)) neve lappang. Közönségesen az északi vogulban az «ember)> neve: elém-yqlés, azaz alevegő halandója)); e mellett az ősembernek élém-pi a alevegő fia» neve nyilván maradványa egy régibb s kevésbbé komor világnézletű kifejezésnek az «ember» fogalomra. A voguloknak azon felfogása, hogy az ember a levegőnek a fii, ismétlődik a Kalevalában is, hol Váinámöinen, az ősember Ilmatar-tól, a levegő tündérétől születik (I. runó). A magyar ember első tagja (em) pontosan megfelel a vogul elém «levegőn szónak, mely Budenz szerint megvan az émen, émett szók tövében is. Az élém-pi utórészónek az ember szónak b-je felel meg, mely az utána következő -er, illetőleg eri (némheri) szóval összetéve a magyar férj szó eredetibb *pérj (cser. pörgő) alakjának mását mutatja; v. Ö. a föltett szóközépi mp-mb hangváltozásra nézve: hömbölyög : hömpölyög, lombos: lompos.' Az a kérdés, tartja-e még Munkácsi ez utóbb közlöttem véleményét, vagy nem ? Ha tartja, akkor ellenmondásban van magával, mert egyszerre elém-pi -val is, meg élém-yqlés-szal is nem lehet rokonítani az «ember» szót. A vogulok ősvallásáról szóló újabb tanulmányában egyenesen hivatkozik régebbi hypothesisére, s ez. — úgy gondolom — nem jelent mást, mint hogy újabb föltevése csak kiegészítése a réginek. Mindenesetre akár elveti előbbi véleményét, akár nem, akár az élém-pV, akár az elém-yqlés kifejezéssel állítja kapcsolatba az némber» szavunkat, mythologiai magyarázatát semmi számbajöhető erősség se támogatja s így a nyelvtudomány nem is fogadhatja el. Hogy sorra vegyük állításait, először is nem találom sehol azon «egyéb nyomokat)), melyek a magyar és vogul-osztják népek ősi myth. fölfogásának közösségére nézve már eddig fölmerültek volna. Kutatásomban mindössze egy ily állítólagos nyomra tudtam bukkanni, a nnap)) szóra, de erről már első czikkelyemben kimutattam, hogy származása épen nem sarkallik mythologiai alapon. Nagy tévedést követ el tovább Munkácsi, midőn a vogul teremtő hőst ősembernek állítja s nevével rokonsági kapcsolatba akarja hozni a «homo« fogalomnak vogul elém-yqlés és mag\ar «ember)) jelölőjét. Vélekedésem szerint a teremtő nősnek magasabb rendű lénynek kell lenni, mint az embernek, ennélfogva psychologiai lehetetlenségnek tartom, hogy a nevük egyező legyen. Egyébként lássuk, miről tanúskodik maga a teremtés regéje ? (Vog. népk. gyűjt. I. 135—160.) EkwaV q,jkdV qleV numél (Numi)-Tq,rém asén, Tqrém jáyen §ln sitpá sitin apái taratawési': «Egy öreg asszony és férj élnek. Numi- Tarém atya, Tqrém apó ezüstívű íves bölcsőben bocsátá őket fölülről alá.» Még a föld nincs megteremtve, csak az ég és a tenger léteznek. A szelek ide-oda hányják s vetik a két öreget. Egyszer csak a nőnek eljön az ideje s megszüli fiát, ki arra van hivatva,