Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Hegedűs István: Az absolutus esetek. (Kísérlet az összehasonlító mondattan köréből) 296

AZ ABSOLUTUS ESETEK. 299 a participialis constructiónak arra a nemére, melyet a görög-latin absolutus esettel fejez ki. Praecedant exempla: Abs. locativus: K. Adik. VII, 6: putre ς pi capräptadose dharmato dandapätina(h) =punitores secundum leges et filios, si culpam commiserint == punitori secondo le leggi di qualsivoglia reo, foss égli anche un lor figlio. íme az dbs. /oc.-nak a latinban felbontott partic. coniunctum felel meg; de a locativus fejezi ki az absolutus határozói viszonyát a főmondathoz = και ótoö άδικοϋντος κατά vójiov κολαστής εφυ. Ε mondat felette érdekes példa arra, hogy miként válik a jelzői vonzat adverbialis jelentésű absolut constructióvá és miként változtatható vissza a görögben és latinban az eredeti alakra, melyből mintegy absoluttá dermedett; mert az eredeti constructio a személyes élettel felruházott volt, tehát a part. coniunctum előzte meg az absolutust. A szanszkritban tényleg az abs. gen. nagyon ritka volt és rendre szélesbedett köre, csak az abs. loc. uralkodott és pedig eredetileg az idő, hely és az ezen eszmekörbe vágó körülmény meghatározására. Mintegy a hely és idő fogalma tapadt az egyszerű főmondat állítmányához és ha a körülmény bonyolultabbá vált helyettesíté az egyszerű határozót az absolutus szerkezet. Mert nem jellemző-e egy sorral alább : adrogdharasca dharmena gatrorapyakrtagasa : (h) = alieni dall' offendere un innocente_, Josse costui anche un nemico: Nem bántotta az ellenséget sem, ha az ártatlan volt. Itt a catror: inimici, gen. obj., melylyel vonzati összeköttetésben az adroghdharas: alienus ab offensione, úgyde az abs. constructio útján a feltétel jobb kifejezést nyer: íme, ugyanegy mondatban az a bs. loc. ós abs. gen.; de azon árnyalati különbség érezhető, melyet Saussure kitűnő müvébenλ) kitüntet és kutatásainak eredményeit magáévá teszi a legjobb szanszkrit mondattan, mely jelenleg létezik.'3) Míg ugyanis az

abs. loc. a tényleg létrejött vétket, az abs. gen. a kevésbbé valószínű ártatlanság esetét fejezi ki. Míg az abs. loc.-Ъап a súly a főmondaton marad, addig abs. gen. mintegy a mellékmondat által kifejezett különös esetre bívja föl a figyelmet. De nézzünk új példát: E. Adik. IX, 41. täsu pratigatäsu samutsuka (h.): cupiditate affectus es illis (feminis) abeuntibus, a görög még jobban kifejezi a multságot: αϊτών άτζελαουσωτ/ έτζίδυμία ώρεγετο. Eendkívül jellemző az olasz nyelvű fordítás: allontanatesi esse, affannato. Mi ez allontanatesi esse ? Nyilván abs. nominativus, mint a francziában celleci *) De l'emploi du genitif absoln en sanscrit. Genéve 1887. 2) Sanscrit Syntax by Dr. J. S. Speijer. Leyden, 1886.