Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - A japániak mint urál-altajiak (H. Winkler: Japaner und Altaier) 286

286 BALASSA JÓZSEF. hattyú; háború, v. ö. haboro Ehr.-e.; hiú; homorú; karcsú; keserű, v. ö. keserő Be, keserves; könnyű, v. ö. kőnyo Ozor.; odú, v. ö. odvas ; sűrű; szomorú, v. ö. zomoro Ehr. B. M. c.; tetű, v. ö. tetves, tető MA. PPB. Összetétel által került az ú, ű e két szó végére: faggyú és szomjú; mindkettőnek második része Budenz szerint a joh,jonh «bél»jelentésű szó; tehát fagy-jó, szom-jó-bó\ lett faggyú, szomjú. BALASSA JÓZSEF. A japániak mint urál-altajíak. Winkler Henrik, ki már annyi tartalmas munkát tett közzé az urál-altaji nyelvekről, ezek közé számította már első művében a japáni nyelvet is (mint Boller, ki 1858-ban bizonyítgatta e rokonságot). Azóta mindinkább meggyőződött W. e rokonságról, s most a berlini akadémiánál készül kiadni egy tüzetes munkát, melyben mind a szókincsnek, mind a hang-, szó- és mondattani szerkezetnek rokonságát be akarja bizonyítani. Egyelőre egy füzetet tett közzé, melyben röviden összefoglalja bizonyítékait: Japaner undAltaier (Berlin, Dümmler 1894. 24 1.). Először összeállítja az anthvopologiai adatokat, melyek szerinte a japániakat az urál-altajiakhoz tartozóknak bizonyítják, még pedig inkább az északi osztályhoz,mely W. szerint az ugor, szamojéd és tunguz népeket foglalja magában («láttam japáni női arezokat, melyek a legnemesebb magyar arezokra emlékeztetnek*)). — Aztán a japáni nyelvnek grammatikai szerkezetét jellemzi mint olyant, mely alapvonásaiban teljesen az urál-altaji nyelvszerkezettel egyezik, sőt ennek eredeti .mivoltát legtisztábban tünteti föl. W. szerint az urál-altaji ige voltaképen névszó, az alany pedig ennek a névszónak birtokosa: kutya ugat = kutya ugatása; a birtokos viszonyt pedig eredetileg csak a szórend jelöli, mely azt követeli, hogy a határozó szó mindig a meghatározott eló'tt, a jelző a jelzett előtt álljon. S a japániban, különösen a régibb nyelvben, az alanynak sokszor valóban genitivusi ragja van. Még a melléknév is birtokos viszonyban áll a jelzett szóval, azért nem egyezik vele; innen magyarázza W. a számnév melletti egyes számot: «auch im magyarischen heisst es nyolez ember = mensch der Achtzahl, statt 8 menschen», s a japáni számnév csakugyan fölveszi a genitivusragot: «j a-no Jito=mensch der achtzahl, von ja acht». Az alárendelt mondatok helyett — mint a legtöbb urál-altaji nyelvben — igenévi szerkezetek járatosak, melyekben W. szerint maga a névszói természetű ige veszi föl a viszonyszókat, pl. az atya mentekor, az atya mente után, az atya mente ellenére stb. (A ment t. i. egyúttal az ige perfectuma, de p. a magyarban a ment-, menet főnév csak véletlen hangzik a ment igenóvvel egyformán. A germán nyelvekben az ige csakugyan válhatik praepositio által mellékmondattá: bis er kommt stb., de ez is történeti fejlemény.) — Nagy érdeklődéssel várjuk a tüzetesebb bizonyítást, talán eloszlatja kétségeinket. S. Zs.