Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Ismertetések - Szilasi Móricz: A finn irodalmi társaság évkönyve (Suomi III. 6. k.) 237

A FINN IEODALMI TÁRSASÁG ÉVKÖNYVE. 239 A kualah&n balról a sarokban egy padkán szokták tartani. Nevezetes szokás, hogy a fiú, mikor családot s külön kuala-ialapit, apja házából viszi magával a vorsud-ot; azaz az apai házban levő vorsud tartalmából lop egy részt, a melyet, hozzávéve hamut is a tűzhelyről, nagy szertartások közt magával visz. A vorT sud-nak vannak meghatározott áldozatai is, de különben minden esemény alkalmával, minő ha fiú születik, házasság, betegség stb. áldoznak. Eendes áldozatok : kenyér, sör, valami kása-féle s pálinka. Ha fiú születik, akkor fajdkakast áldoznak neki, hogy a csemetének «tiszta szeme s éles füle» legyen. W. leirja az áldozati szertartást és imádságot (finn fordításban) is, a melyet tér szűke miatt ez alkalommal nem közölhetünk; csak megemlítjük, hogy inmar neve az imádságban rendesen előfordul. A másik csoportba azok az áldozatok tartoznak, a melyek a földművelést s hasonlókat illetik. Ilyenek a guMor-sid-pöston: fű-leves, főzés, a melyet jó szénatermésért nyújtanak inmárnak. Áldoznak a vetés kezdetekor mü-kilt'sin-mek, a mikor egy gödröt ásnak s ebbe kenyeret s tojást tesznek. Azután, mikor a tehenet legelőre bocsátják pudo ponna vösaskon: marháért való imádság; ekkor a falu utczáján áldoznak ökröt s fehér-bárányt inmar-nak. Szárazságkor, ha esőt kérnek zor kuriékon esőkérés. Érdekes megemlíteni, hogy némely helyett a falu népe összegyülekszik valamely folyó vagy forrás partján s egymást megöntözik. Olyasféle mint a húsvéti öntözés. Nagy áldozat a jü-vilvös: gabonaföld-áldozat, melyet némely helyen pünkösdkor, másutt pl. Mozgában őszszel, viszont néhol nyáron tartanak meg. Méncsikót s ökröt szoktak áldozni, s utána nagy lakomát csapnak. Maga a pópa is megjelenik a szentképekkel, misét is mond, de részt vesz a lakomában is. Maga W. is jelen volt ilyen lakomán de az áldozattól elkésett. Ilyenkor még a halottaknak is áldoznak, hogy ne zavarják az ünnepséget. Ezeken kívül még áldozni szoktak a többi erdei, vizi stb. említett isteneknek és szellemeknek. A többi között figyelemre méltó, hogy betegség alkalmávala iuno : varázsló a beteg házában egy fekete tyúknak vérét ereszti, aztán bedobja valamelyik szomszéd udvarába, a ki a betegséget amattól megkapja. Végűi hosszan fejtegeti az értekező azt a kérdést, vájjon divatban voltak-e emberáldozatok is a votjákoknál. Szmirnov azt állítja, hogy igenis megvolt, sőt most is megvan még, s bizonyságai mende-mondák, meg némely félreértett szokások. Mert például abból, hogy némely vidéken a temetőben a fákra bábukat szoktak aggatni, csakugyan bajos emberáldozatra következtetni, a mint Szmirnov teszi. De maga W. is elhiszi a dolgot, még pedig azért, mert kérdezősködvén, egyik falu a másikra ráfogta, miközben nagyon erősködtek, hogy náluk ilyesmi sohase volt