Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Munkácsi Bernát: A lapu és nap szók magyarázatához 203

A „lapú" és „nap" szók magyarázatához. A Nyelvtud. Közi. legutóbbi füzete nagy csatározás színhelye. Nem kevesebb, mint 17Va lapja foglalkozik összesen négy lapon megírt igénytelen két czikkecském kritikai lámadásával, melyek közül az egyik a magy. nap szót, mint «talán bizonyítékul szolgálható nyelvészeti adatot» tárgyalja azon magában is természetes fölvételhez, hogy «a nyelvrokonságnak megfelelőleg közösségeket fogunk találhatni az ugor népek szellemi életének egyéb nyilatkozásaira s különösen a mythikus és vallásos gondolkozásra nézve is; a másik pedig a lapú s néhány más közös magyar-szláv szó viszonyát igyekszik tisztázni. Ha meggondoljuk, hogy hazánkban egész évtizedek nyelvészeti munkássága szokott minden tüzetes hozzászólás nélkül lefolyni: valóban meglephet bennünket az érdeklődés ily hirtelen föllendülése s örvendetes jelenségnek is tarthatnók, ha nyilvánulásaifc látva nem támadna az elfogulatlan hozzáértő lelkében a kétség, hogy megfelel e terjengősségüknek a belőlük meríthető tudományos okulás aránya s hogy a sok szónak nem-e a «ferdítés», «botlás», «ügyetlenség)), ((szemfényvesztés)), «szóhímezés», «lesbekerítés» s más efféle — a. Ny. K. lapjain kissé szokatlan, s talán nem is a legméltányosabb fegyverek villogtatása a czélja... Azonban hagyjuk e vitézkedő fegyvereket : a szekercze munkája becsesebb. Dologra! A lapú szót továbbra is az ugor nyelvekkel való közösség korából származó, eredeti magyar szónak kell tartanunk; a vog. Iqpénk szóhoz úgy viszonylik, mint hattyú a vog. yqtén (yqtan), holló a szurguti osztj. kölank (vog. yulay), lassú: a vog. loqééy, nyű (féreg) a vog. osztj. nink, vő az osztj. ven szavakhoz; megvan szócsaládja a lap, lapi «baumblatt», mord. lopa «blatt, laub», vog. lopta «blatt» s az utóbbinak megfelelő magashangú osztj. lipét, magy. levél szavakban. A közszláv lopny-hol való származása ezek mellett már csak azért is valószínűtlen, mivel minden egyéb esetben akár egy-, akár kéttagú szóban a szláv y végzet megtartotta nyomát a magyarban: van moh, méh, potroh, peleh ; ellenben nem ismernek lapuhok, lapuhot-ié\e alakot sem nyelvtörténet, sem nyelvjárások. Mindamellett nem tarthatjuk merő véletlennek a magy.