Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Szilasi Móricz: Kombinált műveltető és mozzanatos igeképzés - I. Műveltető -t, -at, -tat képzők 168

KOMBINÁLT MŰVELTETŐ ÉS MOZZANATOS IGEKÉPZŐK. 191 Mert a müveitető képző szerepe az, hogy az ige cselekvésének objektumot juttasson. A változást tehát, melyet az ilyen igék jelentenek, már többé nem az alany szenvedi, mint előbb, míg egyedül ő volt a cselekvés közletője. Most a cselekvésnek új közletője szenvedi a változást, melyet a régi alany rajta végrehajt. Például bomlik alatt azt értem, hogy magán az alanyon megy végbe a bomlás; — bont alatt, hogy ugyanazon változás az alany által történik, de más valamin megy végbe. Nem az alany jut, hanem ő juttat mást valamelyes állapotba. Ilyen ige sok van a fent elsorolt -t képzós müveitető igék között, s ide tartoznak fölös számmal (különösen a denominativ) -úl > -ít végűek. Megjegyzendő, a mi külömben nem is méltó, hogy különösen kiemeltessék, hogy van sok -t képzős müveitető ige, mely állapotjelentő átnemható ige származéka, pl. olt, márt, készt, ázt, gyónt, magaszt stb. Ezek, mint késztető igék, szerepelhetnek mint áthatok is, s továbbképezve mint müveitetők, pl. oltat, martat. Viszont inkább a müveitető igékével egyezhetik a jelentésük, a mint fönt bővebben bizonyítottuk. Az ilyeneknek a továbbképzés által néni változik a jelentésük pl. áztat, gyóntat, késztet, magasztat. Tehát nem a jelentés kedvéért bővült képzőjük, hanem a mint föltehető, pusztán az alaki megegyezés érdekében, tehát analógiából. Bebizonyult tehát eddigelé, hogy az egyszerű müveitető képző (-t, -at) szerepe csak annyi, hogy azige cselekvésének közvetőit egy gyei, még pedig az objektummal megszaporítja, így válnak az átnemhatókból átható s késztető': az áthatókból műveltető igék. Csak véletlenség, hogy ez a szerep a -t s az -at között megoszlott, s oka csak a kiejtésbeli külömbségen alapszik. Azon igékhez, melyek egy mássalhangzón végződtek, a puszta -t járult. Pontosabban szólva azon igékhez, melyek j (ide sorolandók a íawo/'-í-félék is), l, (m) n, r, sz, z (és részben, a melyek v) mássalhangzón végződnek.*) Talán még ennél is helyesebben szólnánk, azt mondván, hogy az ilyen tövű igék a -t előtt tővégi magánhangzójukat elejtették. Adatunk erre közetlenül nincs; de hasonló jelenséget lehet tapasztalni a névragozásban, vö. halal(u)t, bin(ü)t, var(a)t, rész(e)t, azt: ozut (Simonyi: Szótők 22.). (Igaz, hogy viszont: oüntek GömC. 39. esztek: eszetek DöbrC. 144. bajtok KatLeg. 2266.) Az igeragozásból megemlíthető, hogy jelent, emelt, tört ért a régi nyelvben még: jelenett, emeleti stb. (Simonyi: MNyelv. 11.54. Imre 98. 103.) A népnyelvben egyes vidékeken még most is így beszélnek, pl. gyűlett, nyulait: gyűlt, nyúlt. Nyr. XXII. 410. Az úgynevezett hang^ A kivételeket később bővebben tárgyaljuk.