Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)

Tanulmányok - Dr. Ring Mihály: A Nemzeti Muzeum Orosius-Codexről. 45

46 ÖR. RING MlHÁLt culius maximianus persequutor . . .) s a mü végéig halad. Ezen kiegészítést /3c2 -vei jelölöm, ^c 1 és /9c 2 világosan egy és ugyan­azon másoló munkája. Ezen teljes, illetőleg az említettem pótlékok által kiegészí­tett alakjában e codex, mint látni fogjuk, már 1079 körül valamely toscanai zárdában létezett. Azonban már a XIII. században el­veszett a teljes mü első quaterniója, mely quaternio e században egy új kiegészítés által lett pótolva (itt =^/?d). Az összes codex hártyán irva, a következő elrendezéssel bir: (3d, a legifjabb pótlék 7 folio-levélből áll, úgy hogy a quaternio 8-dik levele ki van metszve; e 8-dik levelet az által takarította meg a másoló, hogy a pótlékban minden lapra 43—52 sort rakott míg az elveszett régi quatermo (mint most a /Sa részből kitűnik) csak 37 soros volt laponkint. — (5a5 egész quaternióra terjed; a 6-dik quaternióban (még pedig a 4-dik levél második lapján) kezdődik az V. könyv ki­egészítése (=/?c1), úgy hogy ez a 6-dik quaternio 5-dik és 6-dik levelére és egy hozzátoldott félquaternióra is átterjed, a 6-dik qua­ternio 7-dik és 8-dik levele pedig ki van vágva. — (ib egy önálló quaternio első soraival veszi kezdetét: terjed 3 egész quaternióra; a 4-dik quatermo 3 utolsó levele ismét el van metszve; ezen rész ki­egészítése (=/?c2 ) a 4-dik quaternio 5-dik levelének második lapján kezdődik; a megcsonkított 4-dik quaternióhoz pedig mint későbbi csatolmány egy teljes quinternus járul, úgy hogy a kiegészítés itt a quinternus 9-dik levelének második lapjáig terjed. Ezen lap utolsó soraiban vége szakad az orosiusi műnek a következő sub­scriptióval: PAVLI OROSII PMÍ AECCLAE CATHOLICAE AD AVGVSTINV ÉPM CONTRA ACCVSATORES TPRM XPIANORV LÍB.' YI. • EXPL FELICITER •DO GRAS-Hogy itt a kiegészítő hibásan csak 6 könyvet számlál, az onnét eredt, hogy a VII. könyv felirata hiányzik; az ak­kori szokás szerint a felirás számára üres tér van hagyva, mely a rubricator"által volt kitöltendő; itt azonban nem teljesítette köte­lességét a rubricator.

Next

/
Oldalképek
Tartalom