Nyelvtudományi Közlemények 12. kötet (1875)

Tanulmányok - Dr. Ring Mihály: A régibb görög regényről. 16

54 i)R. mkö. tása körül, értelmi erőben s a bajos helyzeteken uralkodásában messze múlja felül Habr-t ki Anthia szigorú kitartásával sem bir. Testi munka a nuceriumi kőfejtők közt, oly sors, mely Antliiának a tare'ntumi bünbarlangban kiállott lelki kinjaihoz képest irigylendőnek mondható, megtöri végképen Hab. erkölcsi erejét. Szenvedőlegességével Habr. egyszer szinte gyanússá is válik. A III. k. végével Cyno, hogy Habrokot megnyerje, megigéri, miszerint férjét megölendi. »Ez borzasztóan hatott Habrok.-ra«, folytatja Xen. »sokra gondolt vissza, Anthiára, esküjére, s hogy mégis mily sokszor volt kárára a tartózkodása. Végre Cyno sürgetéseire hajolt.« Cyno megöli férjét s elmondja Habr. tettét; s csak most birja a tényleges aljasság Habr.-t arra, hogy iszonyodva elforduljon ama nőtől. Egész másképen nyilatkozik Xen. Anthiáról, midőn ez Anchialus ajánlataira felel (287 1.) : »Mindent visszautasított, meg nem rendithette őt börtön és bilincs, nem a lator fenyegetései; s érintetlen maradt, híven Habr.-hoz, bár azt holtnak gondola.« A haramiák alakjai csak általános körvonalakkal vázoltatnak, alig hogy itt ott a vadság s ijesztő embertelenség jelzőit nyerik (a IY. k. végével Anthia Amphinomus vad ebeit szelidebbeknek mondja a rablóknál; 219 lapon Korymbus zord tekintete, hosszú rendetlen haja »jelenti lelke vadságát.«) — Az egyetlen Hippothoos, kiben a költő a félig önvétke nélkül eltévesztett élet elegicus példáját mutatja be, bir individualisabb vonásokkal, melyek mindenesetre tartalmasabbak is lehetnének, minthogy Hippothoos a regény nagy részében lényeges szerepet visz a viszonyok forgatásában. Gyenge lelkűnek s szenvedőfegesnek találjuk rajzolva. Egy boldogtalan szerelem, melylyel természetellenességénéi fogva tiszta emberi rokonszenvet nem kelthet, — a haramiák közé űzte; Anthiához való vonzalmától könnyű őt eltántorítani: későbbi barátsága Habr. iránt, melyet némi büszkeséggel mutogat, tétlen és erélytelen; gonosz pályafutását végre a vastag önzés tényével fejezi be, gazdag nőt vévén, kit nem szeret, s kinek hamar bekövetkezett halála azon anyagi állapotba helyezi, hogy a zsiványságot véglegesen nyugdíjazhatja. (313 1.) — Mennyivel költőiebb Hel. Thyamisa! — A többi mellékszemélyek közül legsikerültebb Perilaos alakja. Anthia iránti nemes, önzetlen, valóban ideális szerelme, Anthia halála fölötti mély, megható fájdalma a szellemi emelkedettség és kedélyi bensőség bájával vonz, oly mértékben,