Nyelvtudományi Közlemények 10. kötet (1871)

Tanulmányok - Budenz J.: Jelentés Vámbéry A. magyar-török szóegyezéséről 61

$8 BUÍDENZ JÓZSEF. találtatik, vagy hogy bár (a mi ugyan nincsen annyira tudva, de a mit V. úrnak egyelőre megengedünk) „sok magyar nyelvalak is, és különösen szószármaztatási szabályokéra nézve is a magyar nyelv a törökséggel szorosabb egyezést mutat: ezt ő „későbbi (mondhatjuk: történeti) érintkezésből vagy talán összeolvadásból" véli magyarázbatónak, mely az ugor néptörzsben már elkülönítve álló magyarok s a tiszta török elemek közt ment végbe. Egyszóval V. úr a magyar nyelvnek a törökliez való imilyen viszonyát egyik részről kölcsönvétel, másik részről rátukmálódó behatás következtében aránylag későbbi (történeti) korban eléállottnak tekinti, úgy hogy ez által a magyar nyelv eredeti ugor jelleméből valamennyire kivetkőzött. A magyar és török nyelvek közt fennálló egyezési viszonynak ilyen fölfogásával tökéletesen egyetértünk, miután hinnünk kell, hogy a török nyelvek, mielőtt még a magyarral történetileg, bármily szorosan is érintkeztek, megkülönböztetett jellemű befejezett nyelv-egé3zszé fejlődtek volt, minél fogva az addig eleinte az ugor nyelvközösségben bennefoglalt és azután önálló életet folytatott magyar nyelvvel miut idegen egyéniség találkoztak. Mindazonáltal V. úr e magyar-török viszonyt is nevezi rokonságnak, mely a magyar-ugor eredeti rokonságnál nem annyira kisebbnek, mint inkább fiatalabbnak volna mondható. Nem kell mondanom, hogy az ilyen alapon állított r okonság, valamint általában egy első fokú rokonság mellett még emlegetett másodfokú rokonság nem fér össze a nyelvrokonság azon fogalmával, melyet annak a mai nyelvtudomány tulajdonít. Ennek szóhasználata szerint ugyanis, a mint tudva van, rokonság csak oly nyelvek viszonyát jelöli, melyek mint osztatlan egészek egy közös és azonos alapnyelvből kiindulva, szakadatlan nyelvtörténeti fejlődés által bizonyos fokú önálló megkülönböztetettjellemet öltöttek, vagyis jobban mondva olyan nyelvek, melyekké csak egy közös osztatlan alapnyelv fejlődhetett, maga magának csak többszörös változatait hagyván hátra. Rokon nyelvek föl- és elismerésére ez értelemben nem csak annyi, hanem mindenek fölött oly természetű anyag- és alakegyezés kimutatása kívántatik, hogy az másképen, mint az illető nyelvek eredeti egy- és azonosságából ne legyen megmagyarázható. Magától értetik, hogy ily értelemben valamely nyelv csak egyszerűen lehet rokon valamely más nyelvvel vagy nyelvkörrel, s nem állhat